A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Hiába a nyomozás, tovább taníthatott a diáklányt zaklató tanár: egy másik pesti iskolából is ugyanezért rúgták ki
Két budapesti iskolában is diáklányokat zaklathatott egy tanár. Az Óbudai Gimnáziumban az interneten írta egy diáknak, hogy le akar vele feküdni, korábban a Budapesti Ward Mária iskolából azért rúgtak ki, mert egy 14 éves diáklányt megcsókolt és többször fogdosott. Utóbbi ügyben vádat is emeltek ellene.
Két budapesti iskolában is 14 éves diáklányokat zaklathatott egy tanár - írja a Telex. Az egyik érintett elmondása szerint az Óbudai Gimnáziumba járt, a pedagógus csetelni kezdett vele, majd pár hónap után már arra utolat, hogy le akar feküdni vele, de arra kérte a lányt, erről ne beszéljen senkinek.
Az ügyben megkeresték az intézmény igazgatóját, aki nem válaszolt a kérdésekre, a fenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetője, Tamási Ilona azt írta: „az adott időszakban egy volt pedagógussal kapcsolatosan folytattak le ilyen okokból vizsgálatot.” Egy szülő tett panaszt a tanár ellen, belső vizsgálat indult az iskolában és a tankerületnél, az iskola igazgatója feljelentést is tett, a pedagógust 2024 június közepén kirúgták. Az is kiderült: ugyanarról a pedagógusról van szó, akit a Budapesti Ward Mária iskolából azért rúgtak ki, mert egy 14 éves diáklányt megcsókolt és többször fogdosott. Ott 2022 nyarán jelezték az esetet, de csak 2023 májusában rúgták ki az iskolából, addig taníthatott - az ügyben a rendőrség is nyomozott.
Tamás Ilona kijelentette: az érintett kifogásolható előéletéről nem volt információjuk, büntetett előéletre vagy folyamatban lévő büntetőeljárásra semmi sem utalt az erkölcsi bizonyítványban. A BRKF pedig azt közölte, az V. Kerületi Rendőrkapitányságon a korábban szeméremsértés gyanúja miatt indult, majd kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség idén júniusban vádemelési javaslattal befejezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. Az óbudai esettel kapcsolatban a feljelentést elutasították, nem közölték, miért.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







