Az olimpiai és világbajnoki tornasport bírói rendszerét forradalmasíthatja a mesterséges intelligencia.
Megszólalt a legendás budai elitgimi igazgatója: ezek a gyerekek lesznek sikeresek a jövőben
A Városmajori Gimnázium hosszú idő óta rendkívül népszerű a felvételiző diákok körében, évről évre többszörös a túljelentkezés, ami nem véletlen: a tanulók kimagasló érettségi és versenyeredményeikkel, valamint közösségi szellemiségükkel is kiemelkednek a középiskolák közül. Az igazgató szerint azonban a Városmajori sikerének titka nem csupán a jó tanulmányi teljesítményben rejlik, hanem abban is, hogy itt a gyerekeket sokoldalúságra, elfogadásra és kitartásra nevelik. Sillár Barbara, az iskola igazgatója a Pénzcentrumnak adott interjújában beszélt az iskola pedagógiai szemléletéről, a társadalmi érzékenyítés fontosságáról, a mobiltelefonok kitiltásának hatásairól, valamint arról is, miként küzdenek meg a tanárok és a diákok a mesterséges intelligencia, a túlterheltség és a gyorsan változó világ kihívásaival.
Pénzcentrum: Láttam, hogy tele van oklevéllel itt a fal a titkárság előtt, ezzel kapcsolatban felmerült bennem a kérdés, hogy az elmúlt évekből melyik eredményükre a legbüszkébb?
Sillár Barbara: Nem egy eredményre vagyok büszke, mert nagyon sokféle és nagyon sokrétű eredményeink vannak. Talán a legbüszkébb a gyerekek szempontjából az érettségi eredményeikre vagyok. Rendkívül magas pontszámokkal kerülnek be egyetemekre, ami nagyon nagy büszkeség, mert ez nem azt jelenti, hogy egy-egy tantárgyból jók, hanem hogy mindenhol jól teljesítenek. Ami még büszkévé tesz, hogy ezt egy kiváló tanári kar teszi lehetővé, akik mögöttük állnak és motiválják őket. És persze emellett vannak fantasztikus versenyeredményeink, például OKTV eredmények, nyelvekből, természettudományos tárgyakból, történelemből. Büszke vagyok arra is, hogy mindemellett az iskolák közötti sportversenyeken is nagyon jól szerepelnek a gyerekek. És van egy fantasztikus, világhírű énekkarunk, az Angelica énekkar.
Tehát ez egy nagyon színes iskola.
Igen, a pedagógiai programunkban is benne van, hogy ez egy sok profilú iskola, és szerintem ennek meg is felelünk. Mindenfelé igyekszünk a gyerekeket orientálni, és segítjük őket, hogy megtalálják azt az irányt, ami nekik a legjobb. És ez bármi lehet: sport, ének, természettudományok, humán tárgyak vagy a nyelvek.
Ez a sokszínűség megmutatkozik akkor a továbbtanulásban is?
Igen, ez azt is jelenti, hogy mindenfelé mennek a diákok. Nyilván mindig vannak slágeregyetemek
Mik a slágeregyetemek?
Orvosira mindig sokan mennek, nálunk van biológia tagozat, és ott nagyon komoly felkészítés folyik. Slágeregyetem még a jogi kar, a közgáz, de sokan mennek tőlünk a műegyetemre is. A pszichológia is nagyon népszerű most, nálunk is sokan választják. De minden irány nyitott, a diákoknak 11-ben kell fakultációt választani, ott döntenek, hogy mi az, ami leginkább érdekli őket, és ott bátran válthatnak, még akkor is, ha addig például énektagozaton voltak, dönthetnek, úgy, hogy orvosok szeretnének lenni.

Elsősorban milyen diákok választják az önök intézményét?
Általában olyan gyerekek jönnek, akiknek jók az eredményei már az általános iskolában is. Jellemzően értelmiségi családokból érkeznek, ahol fontos a tanulás, ahol a szülők azt erősítik, hogy a gyerekeknek legyen motivációjuk. Mi igyekszünk a felvételin – amennyire ez lehetséges – olyan gyerekeket kiválogatni, akik sok minden iránt érdeklődnek, nyitottak a világ dolgaira. Szoktuk kérni, hogy hozzanak magukkal sporteredményt, zenei eredményt, rajzot, vagy bármit, amire büszkék, ami fontos az életükben.
Örülünk annak, ha olyan gyerekek jönnek hozzánk, akiket sok minden érdekel.
Persze annak is örülünk, ha olyan diák jön, aki már egészen kicsi kora óra tudja, hogy orvos akar lenni, és erre tudatosan készül.
Mekkora a túljelentkezés?
Többszörös. Rendkívül népszerűek vagyunk a felvételizésben, nagyon sok szülő szeretné idehozni a gyerekét hozzánk, ami szerintem nagyon pozitív visszajelzés.
Nehéznek találják a diákok a felvételit?
Nálunk van szóbeli felvételi is a központi írásbeli mellett mindenki számára, ott több mindent is nézünk. Ha valaki tagozatra jelentkezik, természetesen abból a tagozatból vizsgázik, amelyet választott. A hatosztályos képzésnél a tantárgyak közül választhatnak a diákok – természettudomány, matematika vagy magyar – és ebből kerül sor egy rövid felmérésre. Emellett van egy kötetlen beszélgetés is.
Ott mire kíváncsiak?
Olyan témákról érdeklődünk, mint a szabadidős tevékenységeik, a jelenlegi közösségükben szerzett tapasztalataik, valamint, hogy mire vágynak, mit várnak az iskolától.
Az érdekel minket, hogy mennyire nyitott a diák, mennyire érdeklődő a világ dolgai iránt.
Általában megkérjük arra is őket, hogy hozzanak magukkal füzeteket, hogy megnézzük, hogy vezetik azokat, hogy milyen dolgok fontosak nekik. Egy ilyen felvételi 10-15 perc hosszúságú, tehát nem hosszú idő, olyan sok minden nem fér bele, de azért általában kialakul egy képünk a gyerekekről, hogy mennyire idevalóak hozzánk.
Mit gondol, mi az, ami leginkább megkülönbözteti az önök iskoláját a többi hasonló rangú középiskolától Magyarországon?
Nem tudom, hogy megkülönböztet-e minket bármi. Nagyon sok hasonló profilú iskola van itt Budapesten, de vidéken is. Mi ezen a környéken, ezen a helyen, ahol vagyunk, próbáljuk a lehető legtöbbet nyújtani a gyerekeknek. Van egy nagyon elkötelezett tanári karunk, nagyon szép az épületünk, ami ugyan nem a mi érdemünk, de hozzáad egy iskola hangulatához, hogy hol helyezkedik el, hogy milyen környezetben van.

Mint említette, elsősorban értelmiségi családok gyerekei járnak az iskolába, de mégis, ha van ilyen, akkor hogyan kezelik az eltérő társadalmi háttérből érkező diákok közötti különbségeket?
Én azt gondolom, hogy nálunk az osztályfőnökök nagyon figyelnek az érzékenyítésre. Nem biztos, hogy pont a társadalmi különbség miatt, de vannak gyerekek, akik más szempontból lógnak ki, de mi nagyon figyelünk arra, hogy a közösség mindenki számára befogadó legyen. Kérdezte, hogy mire vagyok büszke, én azt gondolom, hogy ez egy nagyon befogadó iskola. Igyekszünk egyenlő bánásmódot nyújtani mindenkinek, ez itt nem téma, és ha témává válik, akkor általában az osztályfőnök kezeli a helyzetet, és dolgozik a közösséggel azon, hogy megoldódjon a probléma.
Mindezek alapján, jól gondolom, hogy fontosnak tartják, hogy az iskola társadalmi értékeket is közvetítsen? Mit gondol, melyek ezek közül a legfontosabbak?
Abszolút. Sok fontos érték van, például egymás tisztelete, de talán én az elfogadást mondanám a legfontosabbnak, mint említettem, mi itt nagyon figyelünk arra, aki más környezetből jött, vagy valamiben más, mint a többiek. Emellett igyekszünk egyre inkább környezettudatosságra nevelni a gyerekeket, és arra, hogy hogy vigyázzanak az értékekre. Ezzel kapcsolatban egyébként voltak problémáink. Tavaly előfordultak rongálások, ami miatt küszködtünk, de most azt látom, hogy ez egy kicsit kezd visszaszorulni. Volt, aki azt mondta, hogy szerinte ez kapcsolatban van a mobiltelefon-elvétellel, hogy azt az energiát, amit eddig a telefon nyomkodásával töltötték a gyerekek, azt most más területeken vezetik le.
Ha már szóbakerült, milyen változásokat érzékeltek a mobiltelefonok kitiltása után?
Amikor tavaly szeptemberben ezt be kellett vezetni, az sokkszerű volt. Egyrészt a gyerekeknek, hogy most hogy lesz az élet mobiltelefon nélkül, másrészt a tantestületnek, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel, mivel nagyon sok etikai kérdést felvet, hogy hova tesszük a telefonokat, mi lesz, ha baja történik, ha elveszik. Ez nem egy egyszerű történet. Ugyanakkor én például azt éltem meg, hogy a telefonok elvétele előtt minden szünetben mindenkinek a kezében – a fiúknak elsősorban – telefon volt és ugyan egymással játszottak, de nem volt köztük semmi kommunikáció.
Amikor elvettük a telefonokat, volt egy nagyon pozitív pár hét, amikor a gyerekek hoztak be társasjátékot, sakkoztak az aulában, rengeteget pingpongoztak.
Ez mára egy kicsit lecsökkent, annyira nem látok már társasokat, de azt látom, hogy beszélgetnek egymással.
A tanórákon hozott valamilyen változást?
A tanórákon én mint nyelvtanár sokat használtam mindenféle feladathoz a telefont. Most már nagyon nehéz előre ezt kigondolni, hogy mikor lenne szükség rá. Viszont a diákok nem mobiloznak a pad alatt, ami szerintem nagyon pozitív, mivel talán jobban odafigyelnek az órákon. Összességében véve jó intézkedésnek gondolom, mivel nagyon-nagyon elharapózott a mobiltelefon a gyerekek körében, nagyon rá voltak kattanva, és most azért ez erősen visszaszorult. Persze van kellemetlen oldala is, például hogy a tanároknak el kell venni a gyerekektől a mobilt a folyosón, ami plusz feladat, de alapvetően szerintem a gyerekek nagy része megértette és elfogadta, és tud ezzel a tiltással együtt élni.
Maradva a témánál, a mesterséges intelligencia megjelenése milyen kihívások elé állítja a tanárokat? Iratnak még beadandót a ChatGPT korában?
Egyre kevésbé, nem nagyon lehet. És annak ellenére, hogy tilos telefont behozni, néha felmerül bizonyos dolgozatoknál is a gyanú. Nem tudjuk bizonyítani. A nagy félelmünk az az érettségi, hiszen ott is már megjelent, mint probléma, nem a mi iskolánkban, de máshol volt már rá példa, hogy használták a diákok az AI-t a vizsgán.
Hogy ezt hogyan tudja kezelni a köznevelés, ezt még nem nagyon látom, ez egy nagyon nagy kihívás lesz.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
És hát igen, eltűntek a házi dolgozatok, vagy egyre inkább eltűnnek a házi dolgozatok, bent az iskolában tudunk esszéket íratni. Illetve én magam is egyébként nyelvtanárként próbálkoztam ilyesmivel, de a kollégáim is próbálkoznak kimondottan AI-os feladatokat adni, és arra tanítani a diákokat, hogy mi az, amire ez a technológia használható, hogy hogyan lehet etikusan és jól használni, és mi az, amire inkább ne használják.
Ön szerint mi a középiskolai oktatás legnagyobb kihívása ma Magyarországon?
A kimeneti követelmények, az érettségi követelmények sok tantárgyból annyira magasak, hogy nagyon sok kollégám van, aki szorong emiatt. Például, ha elmarad egy matekóra, vagy elmarad egy történelemóra valami miatt, akkor nekik az egy szorongató érzés. Hiányolják azt a kieső 45 percet, mert annyira feszített az ütemterv, főleg az emelt érettségire készülő gyerekeknél.
Erősen érzékeljük továbbá, hogy a gyerekek szövegértése, amivel bejönnek hozzánk, egyre problémásabb. Elolvassa a feladatot, és nem azt csinálja, amit a feladat kér. Nekünk most benne is van az iskola külön fókuszában, hogy a szövegértésre minden tantárgyból hangsúlyt kell fektetni. Minden tantárgyon keresztül próbáljuk a gyerekeket egy kicsit trenírozni, hogy ez a készségük javuljon.
Valószínűleg a digitális eszközöknek köszönhetően nehezebben tudnak elmélyedni a gyerekek egy-egy témában, feladatban, nehéz megragadni a figyelmüket, nehéz őket rávenni arra, hogy valamit mélyebben, fókuszáltabban csináljanak.
Én azt gondolom, hogy ez is egy nagy kihívás. A tanárok részéről talán az a kihívás, hogy nagy a terhelés, a kötelező óraszám magas, és érezhető, hogy nagyon fáradtak.
Ha változtathatna valamit a közoktatásban, akár törvényileg is, akkor mi lenne az?
Mindenképpen az óraszámokhoz nyúlnék hozzá, mert én értem, hogy gazdaságilag ez így szükséges az országban, de az oktatás minőségének biztos, hogy jobbat tenne, ha kicsit kevesebb lenne a terhelés, és a tanároknak lenne idejük, energiájuk arra, hogy többet, jobban készüljenek, másképp készüljenek, magukat fejlesszék. Ezekre a dolgokra kellene, hogy legyen energiánk, és ezt a 24 óra (kötelező órszám – a szerk.) nagyon-nagyon megnehezíti.
Ha végtelen erőforrás állna rendelkezésére, akkor mit fejlesztene iskolai szinten?
Kicsit kinőttük az iskolát. Most 25 osztályunk van, az intézmény sokkal kevesebb osztályra épült. Jó lenne, ha tudnánk még néhány tantermet építeni, de azt hiszem, hogy illúzió lenne erről beszélni. Mi sok minden szempontból a többi iskolához képest előnyben vagyunk. Nekünk például van rendes tornatermünk, amit ketté lehet bontani, ezen kívül tudjuk használni a focipályát, lehet futni a parkban. Sok iskola küzd azzal, hogy a testnevelés órákat nem tudják megoldani. Mi sem tudjuk megoldani minden óránkat, de ilyen szempontból azt hiszem, hogy kiváltságos helyzetben vagyunk. Ezen kívül nyilván az iskolára ráférne lassan egy ráncfelvarrás, de például tavaly megcsináltatta a tetőt a tankerület. Szép lassan próbálunk mindent megoldani.
Van olyan külföldi oktatási rendszer, amely különösen szimpatikus önnek, és amelynek elemeit szívesen átültetné a hazaiba?
Minden olyan oktatási rendszer, ami teret ad a soft skillek fejlesztésére, és erre idő és órakeret is rendelkezésre áll, az nagyon szimpatikus nekem. A tanórákon természetesen próbáljuk többek közt az előadást, a prezentációkészítést, az esszéírást megtanítani a gyerekeknek, de ha lehetne erre külön órakeret, ami kimondottan erre fókuszál, az jót tenne az oktatásnak. Talán ez nem az oktatásügy, de a tanárok elismertsége vagy presztízse, amit szívesen áthoznék a finn oktatási rendszerből. Ez egyrészt bevonzana olyan embereket, akik most elmentek másfelé, pedig nagyon jó tanárok lehetnének, másrészt a jelenlegi tanároknak az élete is más minőségű lenne. Nem is feltétlenül csak az anyagi elismerésre gondolok, hanem inkább a társadalom hozzáállására, a tanárok megbecsülésére, a munkájuk tiszteletben tartására.

Ha már említette a soft skilleket, milyen készségek fejlesztését tartja most a legfontosabbnak, amik akár 10 év múlva is relevánsak lesznek?
Azt gondolom, hogy a legfontosabb készségek talán azok, amiket nem tanítunk, hanem amivel nevelünk:
a rugalmasság, az elfogadás, a csapatmunka mind-mind nagyon fontos lesz a jövőben.
A kitartást említeném még, ami egyébként ebben a generációban talán pont kezd problémás lenni, valamint a lelki egyensúlyt is kiemelném, mert annyira kiszámíthatatlan a jövő és annyira sok változás vár a mostani diákokra, hogy azok lesznek sikeresek, akik képesek változtatni viszonylag nagy rugalmassággal, és el tudják fogadni azt, hogy holnaptól valami teljesen mást kell csinálniuk.
Itt hogyan készítik fel minderre a diákokat?
Talán úgy, hogy azt próbáljuk sugallni, hogy próbálkozzanak, kísérletezzenek, adjanak maguknak esélyt, még akkor is, ha nem annyira jók valamiből, de az adott terület nagyon érdekli őket. A mostani iskolai életnek szerintem a legnagyobb kihívása, hogy annyira sok a tananyag, a megtanulnivaló, hogy pont ezekre a dolgokra kevesebb idő marad.
A pályaválasztásban és jövőtervezésben hogyan segítik őket?
Tavaly egy új pályaorientációs program indult, ugyanis sikerült a régi diákjainkkal egy szoros kapcsolatot kialakítanunk, és most ők jönnek előadásokat, beszélgetéseket tartani hozzánk. Erre van egy szervezett pályaorientációs napunk, akkor történik mindez, de az osztályfőnökök is be szoktak hívni volt diákokat, illetve sokszor a szülők között is van olyan, aki szívesen eljön és mesél a diákoknak. Emellett persze a gyerekek elmennek különböző egyetemekre nyílt napokra, ezt is szorgalmazzuk, valamint próbálunk részt venni pályaorientációs programokban, például elég sok diákunkat elvitték a Bosch gyárba. Ahol látunk ilyen lehetőséget, oda próbálunk bekapcsolódni, és abba próbáljuk a gyerekeinket bevonni.
Mit üzenne azoknak a diákoknak, akik a Városmajori Gimnáziumba készülnek?
Ez egy nagyon jó iskola, és jó választás idejönni, de mindenképpen olyan gyerekeket várunk, akik szívesen tanulnak, hiszen a tanulás nálunk fontos szempont. Akinek ez nem annyira ügye, az nem biztos, hogy annyira jól fogja itt érezni magát.
Fontos még, hogy van egy nagyon jó Majoros közösség, és ide jó tartozni, jó dolog majoros gyereknek lenni. Nagyon kevés az olyan diákunk, aki kimondottan nem szeret iskolába járni.
Ez egy jó hangulatú iskola, de mint mondtam, egy olyan iskola, ahol tanulni kell, és nálunk az érték, ha valaki szeret és hajlandó energiákat fektetni a saját fejlődésébe.
Van esetleg valami, amit szeretne még elmondani?
Egy dolgot még elmondanék, és ez szerintem fontos, hogy mögöttünk nagyon támogató szülők állnak, akikkel szoros együttműködés van. Folyik egy komoly párbeszéd is, ők is tolmácsolnak felénk kéréseket, mi is tolmácsolunk feléjük a kéréseinket. Egy-egy ilyen nagyobb volumenű dolognál, mint a mobiltelefonok kitiltása, kértük a szülőket, hogy hátulról azért ezt támogassák meg, hogy mi itt az iskolában tudjuk kezelni a helyzetet. Nem lehet a szülőktől függetlenül működni, az SZMK fontos eleme a Városmajori Gimnáziumnak.
Képek: Gosztola Judit
Fokozódik a menza-botrány: megszólalat a közétkeztető, itt az igazság a megbetegedések pontos okáról
Megszólalt végre a szolgáltatást végző cég is: "a történtek minket is megviseltek" - jelezték és együttműködnek a hatóságokkal.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








