A hazai lakásépítés nagyban függ a szabályozási környezettől, illetve az építők és a vásárlók által igénybe vehető állami támogatásoktól.
Az új lakások piacán áremelkedés várható, ezt támasztja alá a meghirdetett telkek és új lakások árának emelkedése is a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint.
A kormányzati lakáspolitikai intézkedések közül az új lakások piacán a 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa) 5 százalékra csökkentése inkább a kínálati oldalra gyakorol jelentős hatást, a beruházóknak ad a korábbinál nagyobb pénzügyi mozgásteret.A keresletet csak abban az esetben ösztönzi az áfacsökkentés, ha a lakásvásárlók ennek hatására a korábbinál lényegesen alacsonyabb árakkal találkoznak, ez azonban nagyon valószínűtlen - írja a GKI, hozzátéve, hogy a saját kivitelezésben épülő családi házak esetében az áfavisszatérítés lehetőségét kihasználók csökkenthetik költségeiket.
A családok otthonteremtési kedvezménye (csok) esetében várhatóan némi keresletösztönzés is megvalósul, bár az állami támogatások jelentős részét már az első hetek tapasztalatai alapján el fogja vinni az áremelés. A folyamat nyertese tehát nem elsősorban a lakosság, hanem inkább az építési szektor lesz.
A támogatás felhasználásával új lakást vásárlók nagy része eladóként is megjelenik a használt lakások piacán, növelve a kínálatot és csökkentve az árakat. Az emelkedő jövedelmek, a tartósan alacsony kamatok és a korábbi években elhalasztott vásárlások miatt van esély arra, hogy a kereslet "felszívja" a használt lakások kínálatát, és akkor hosszabb távon ismét áremelkedés valószínű, de kisebb mértékű, mint az új lakások piacán.
A strukturális problémák azonban fennmaradnak, a kisebb településekről, illetve a gazdaságilag fejletlenebb térségekből továbbra is nehéz lesz kiszabadulni, így az áralakulás is igen differenciált marad a gazdaságkutató szerint.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kormány intézkedései jótékony hatással lesznek az építőiparra, és ezen keresztül a gazdasági növekedést is ösztönzik, de ez a stimuláció egy viszonylag drága, a költségvetésre komoly terhet rovó eszközzel valósul meg - áll az elemzésben.
A lakásépítést továbbra is állami döntések és nem piaci folyamatok szabályozzák, ebből következően az építőipari ciklus kilengése a gazdaság többi részénél jóval nagyobb lesz, és ennek sok a negatív hatása. Hozzátették, a magyar lakosság lakhatási gondjainak komplex kezelésére továbbra sem tesz kísérletet a kormányzat, az amúgy is túlsúlyos saját lakásban lakást támogatja, ami a társadalom széles rétegei számára nem jelent megoldást.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








