Ezek a legolcsóbb ingatlanok a fővárosban, amelyek megfelelhetnek a 3%-os Otthon Start hitel feltételeinek.
A járványügyi veszélyhelyzetben felértékelődött az élelmiszerek tartóssága, csomagolt jellege, valamint előtérbe kerültek az otthoni sütés-főzéshez szükséges termékek - állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Kereskedelem Intézete és a TÉT Platform járványügyi helyzet élelmiszerfogyasztásra gyakorolt hatásait vizsgáló kutatása.
A 3000 fős reprezentatív online fogyasztói vizsgálatot május elején végzeték. Kiderült, hogy a járványügyi veszélyhelyzet nem változtatta meg az élelmiszervásárlással kapcsolatos alapvető fogyasztói szokásokat, ugyanakkor a vásárlás módja, a vásárlást befolyásoló tényezők preferencia-sorrendje módosult.
Felértékelődtek a rövidebb értékesítési utak, amely kedvezett a Magyarországon gyártott élelmiszereknek. A boltlátogatási gyakoriság csökkent, míg a járvány előtt a válaszadók több mint háromnegyede legalább hetente kétszer járt élelmiszerboltba, addig a járvány kezdete után a többség tudatosan, egy hétre előre gondolkodva vásárolt. A válaszadók mintegy tizede életében most először próbálta ki az online bevásárlást, és a lakosság negyede látogatta az online élelmiszerboltokat - írja a Nébih.
A Nébih felhívta a figyelmet arra, hogy a felhalmozott készletek csökkentésére a hivatal és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös adománygyűjtése kínál lehetőséget, országszerte 89 átvételi helyszínen június 16-ig.
A kutatás rámutat arra is, hogy a háztartások negyedében kevesebb élelmiszerhulladék keletkezett ebben az időszakban. Több figyelmet tudtak fordítani a lakosok a vásárlások és az étkezések megtervezésére, az élelmiszerek lejárati idejére.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- írják a közleményben. Kiemelték, táplálkozástudományi szempontból pozitív, hogy a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek nagyobb mértékben jelentek meg a bevásárlókosarakban, és csökkent az alkoholos italok, a sós rágcsálnivalók, az édességek, a cukor és az energiaitalok beszerzése, így valószínűleg a fogyasztása is. Az elfogyasztott adagok nagysága jellemzően nem csökkent, viszont jelentősen mérséklődött a fizikai aktivitás, ezért az energiamérleg pozitív irányba mozdult el, a lakosság negyede saját bevallása szerint hízott az elmúlt időszakban, míg minden tízedik ember fogyott. A testsúlygyarapodás mértéke átlagosan 1 kilogramm volt.
A kutatás szerint az emberek többsége jól alkalmazkodott a megváltozott helyzethez, sőt számos olyan szokást soroltak fel a válaszadók, amelyekre a veszélyhelyzet lecsengése után is szeretnének figyelmet fordítani, a tudatosabb és előre megtervezett bevásárlásra, a rendszeres és alapos kézmosásra, az egészséges táplálkozásra - közölte a Nébih.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








