2 °C Budapest
close up old winer man head with grapes founain in Eger szepasszony volgy wine region . water tap heat sun dog days

Hová folyik el az ívóvízünk 20 százaléka? Most takarékosságra szólítják fel az agglomerációt

2022. augusztus 17. 18:31

Takarékoskodásra szólította fel a fogyasztókat július közepén a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. az újabb hőhullámra készülve. A hazai vízhálózatokban mintegy 20 százalék a fizikai veszteség, amit intelligens megoldással lehetne csökkenteni, de a kapacitások növelése is fontos lenne a vízhiány elkerülésére.

Lassan megszokottá válik, hogy nyaranta a nagyobb hőhullámok idején lajtoskocsikkal szállítják az ivóvizet az ország több településére. A július közepén tomboló hőségre reagálva a DMRV a vízzel történő takarékoskodásra szólította fel a fogyasztókat a szolgáltatási területén, többek között a locsolás szüneteltetését kérve. Indoklásként a több hete tartó csapadékhiányt, illetve a Duna alacsony vízállását is említették. A természeti jelenségek mellett az is nehezíti a helyzetet, hogy az elmúlt évtizedben ugrásszerűen megnőtt a Budapest agglomerációjában lévő településeken élők száma, ezzel együtt a vízfelhasználás is. Bár a természeti jelenségeket nem igazán tudjuk befolyásolni, de azért akad néhány olyan intézkedés, amelyekkel enyhíthető lenne a vízhiány.

A hazai vízhálózat rendkívül kiterjedt, a Központi Statisztikai Hivatal 2020-as adatai alapján a háztartások közel 95 százaléka kapcsolódik a közüzemi ivóvízvezeték-hálózathoz. A lefedettség tehát szinte teljes, azonban az utóbbi évekre jellemző építési lázat az esetek jelentős részében nem követte a hálózat fejlesztése.

Az egyik lehetséges megoldás az időnként fellépő vízhiány enyhítésére az lenne, ha növelnénk a hálózat kapacitását. Nagyobb átmérőjű csövekre, illetve nagyobb teljesítményű szivattyúkra lenne szükség, ami természetesen nagyon komoly beruházási igénnyel jár. A fejlesztéseket segítheti, hogy a piacon már elérhetők előre összeállított, nyomásfokozó szivattyúk különböző kapacitással, amelyeket a víziközmű cégeknek már csak telepíteniük kell

– mondta el Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Kft. közműágazati értékesítési vezetője. Míg a hálózati kapacitás bővítése egy hosszabb távú, nagyobb beruházás, van olyan intelligens megoldás, amellyel szinte azonnali eredményt érhetnek el a vízszolgáltatók.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

„Jelenleg a hazai ívóvízhálózaton 20 százalék körül van a fizikai veszteség, vagyis a vezetékeken lévő repedéseken, lyukakon, az illesztéseknél ennyi víz szivárog el. Ezt meg lehetne akadályozni, ha gyorsan és pontosan tudnánk, hogy hol vannak a szivárgási pontok. Erre a célra létezik a SmartBall, egy vízalatti úszó eszköz, amit be lehet küldeni a hálózatba és különböző érzékelőkkel felderíti, hogy hol van szükség beavatkozásra. Így nagyon pontos beavatkozást tesz lehetővé, nem kell nagyobb részeket cserélni, csak a hibás területet kell javítani. Valamekkora vízveszteség természetesen így is lesz, de ha sikerül közelebb kerülnünk a Nyugat-Európában általános 10-15 százalékos veszteséghez, az már 5-10 százalékkal kevesebb elpazarolt vizet jelent” – mutatott rá Gampel Tamás.

A hálózat fejlesztése, illetve a hibák felderítésének javítása mellett a víziközmű rendszerek hatékonyabb üzemeltetése is támogathatja a biztonságosabb vízellátást. A vízkezelést optimalizáló, felhőalapú vezérlőrendszereinkkel (Xylem Avensor) például elérhető, hogy a szivattyúzás a lehető legminimálisabb energiafelhasználással történjen, az aktuális igényekhez folyamatosan alkalmazkodva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51