Ez az eredmény alig marad el a 2024-es rekordtól, és 2017 óta az egyik legerősebb évnek számít.
Így játszaná ki az új rendszert több ezer pórul járt napelemes: csúnyán ráfázhatnak, hogy tilosban járnak
Körülbelül 200 ezer olyan háztartás van jelenleg az országban, amely napok óta azon gondolkodik, hogyan tudná legalább részben csökkenteni azt az anyagi terhet, amelyet a napelemek elszámolási rendszerének 2024-es változtatása okoz - írja a G7. Népszerű laikus felvetés, hogy eladják a többletáramot a szomszédjaiknak, kb. 5-36 forint közötti áron, ez azonban törvényesen kevéssé járható út.
A háztartási napelem-tulajdonosoknak jövőre nem évente, hanem havonta kell majd elszámolniuk az áramszolgáltatókkal, ami azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben a nyáron feleslegben megtermelt áramért cserébe nem lehet majd ugyanazon az áron télen megvenni az időszakosan jelentkező többlet igényt. A jelenlegi árakon számolva a nyári felesleget egy háztartás kilowattóránként körülbelül 5 forintért tudja eladni, télen viszont körülbelül 36 forintért kell megvennie a többlet szükségletét. Az érintett 200 ezer háztartás azért van most óriási bizonytalanságban, mert arról nem tudni semmit, hogy az 5 és 36 forintos keretek megmaradnak-e jövőre - írja a lap.
Sokan sokféle megoldást gondoltak ki azóta a helyzetre. Van, aki azt tervezi, hogy ha havi elszámolás lesz, akkor nyáron a napelemekkel csak annyi áramot fognak megtermelni, amennyit összességében el is fogyasztanak, utána lekapcsolják az egészet, és így a havi szaldójuk nulla lesz. Az ötletek következő csoportja az, amikor nyárra plusz fogyasztást terveznek be az érintettek - mint a légkondicionáló beállítása. Ez környezetvédelmi szempontból ez borzasztóan rossz irány, hiszen teljes mértékben ellene megy annak az alapelvnek, hogy a legolcsóbb energia az el nem fogyasztott energia - írják.
A kialakult helyzetben sok felhasználó azt tervezi, hogy ha nem építette le teljesen a gáz vagy egyéb rendszerét, akkor télen arra helyezi inkább a hangsúlyt, azaz beindítja a gázkazánt vagy a cserépkályhát. Ezzel is mérsékelni lehet az 5-36/70 forintos adásvételi hátrányt, hiszen télen nem kell annyi áramot vásárolni.
Gyakori ötlet, hogy a nyári felesleget töltse a család egy elektromos autóba. A napközben keletkező felesleget a háztartás betáplálja a közműhálózatba, majd éjszaka kiveszi onnan az áramot, azaz feltölti vele az autót. A hónap végén az egyenleg nulla lesz. Ősz közepétől tavasz közepéig azonban nem szokott lenni olyan feleslegben megtermelt áram, amit az autóba lehetne tölteni, ha pedig a téli fél évben a hálózatról vett áramot használják, akkor biztosan kilépnek a rezsicsökkentett körből, vagyis 70 forintért fogják vásárolni az áramot. Az üzemanyag költségben ugyan lehet spórolás, de az elektromos autó ma még jóval többe kerül, mint a hagyományos, így összességében az esetek jelentős részében vélhetően mégsem éri meg a váltás, de mindenképpen nagyobb egyszeri beruházási költséggel jár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem lehet eladni a szomszédnak az áramot
Népszerű laikus felvetés, hogy adja el az áramot a szomszédjainak, valahol 5-36 forint között, és akkor mindkét fél jól jár. Ez a megoldás abban a formában, ahogy az mindenkinek eszébe jut (a szomszéd egy kábelen keresztül felhasználja az áramot, a forgalmat mérik, és a szomszéd majd kifizeti a megfelelő összeget) természetesen nem legális - írja a lap. Az energetika nagyon szigorúan szabályozott terület, árammal kereskedni engedélyek nélkül nem lehet.
2022. januárjától Magyarországon is létre lehet hozni úgynevezett energiaközösségeket, amely leegyszerűsítve körülbelül azt jelenti, hogy magán- és jogi személyek összeállhatnak, hogy közösen szerezzenek be, termeljenek meg, tároljanak és osszanak el egymás között energiát. Nem véletlen azonban, hogy ma még nem hemzsegnek az országban az ilyen közösségek.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







