Csütörtökön napos, csapadékmentes idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.
Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor. Reggelre már mindenhol erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Tiszántúlon még csak elvétve, másutt többfelé várható csapadék. A déli szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos széllökések is előfordulhatnak
Szombaton délután felhős és napos körzetekre, valamint időszakokra egyaránt számítani kell, főleg délnyugaton és keleten lehetnek tartósabban borult tájak. A Dunától keletre elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor. Késő este nyugat felől újra növekedni kezd a felhőzet. A déli szél többfelé megélénkül, estétől a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik. A hőmérséklet délután 11, 17, késő este 5, 11 fok között valószínű.
Vasárnap napközben egy gyors mozgású csapadékrendszer vonul nyugatról kelet felé az országban, melyből az eső, zápor mellett helyenként zivatarok is előfordulhatnak. Az erősebb zivatarokat viharos széllökés (~60-80 km/h, néhol >80 km/h is lehet), intenzív csapadék (10-20 mm), valamint jégeső (<2 cm) kísérheti. A zivatartevékenység fokozatosan keletebbre helyeződik, és várhatóan késő estére a keleti, északkeleti határ térségében is megszűnik.
Vasárnap napközben a Dunántúl déli és középső részén, valamint az Alföldön a déli, délnyugati szelet viharos (~60-80 km/h) széllökések kísérhetik. Estére mérséklődik a légmozgás.
Az Északi-középhegység térségében a vasárnap estig várható eső mennyisége nagy területen 20 mm felett alakulhat, de helyenként a 30 mm-t is meghaladhatja - írja az OMSZ.

-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







