Megint jöhet a brutális építőanyag-drágulás? Nagyon sok a rossz jel, erre oda kellene figyelni

A függőségek és a kockázatok elhárítását korszerű beszerzési gyakorlatok és kockázatkezelési stratégiák elsajátításával teheti meg leggyorsabban az iparág – véli Timo Koskinen, az Euroconstruct finn kutatója. De vajon visszatér-e végre a normális árak ideje? Hiszen az áremelkedés lelassult, sőt esetenként meg is fordult. Ezt a kérdést gyakran halljuk a cégek anyagbeszerzéséért felelős kollégáitól. Sajnos erre az egyszerű kérdésre nincs egyszerű válasz. Először is, mi a normális? A pandémia előtti alacsony infláció és alacsony kamatok időszaka amikor sok anyag ára évről évre szinte változatlan maradt? Vagy az a normális, hogy az anyagárak nagy változása tartós, legalábbis egyelőre?

Az építési költségek emelkedése a pandémia idején és az ukrajnai háború kitörése óta meredek volt - még történelmi viszonylatban is. Így bátran mondhatjuk, hogy bár korábban is voltak hasonló mértékű változások, ez a rendellenes árváltozások időszaka volt. A grafikon a lakásépítés éves árváltozását mutatja az 1970-es évek óta a skandináv országok egy részében és az euróövezetben átlagosan (20 ország). A gyakorlatban az erős áringadozás az 1990-es évekig inkább szabály, mint kivétel volt. A legnagyobb éves árváltozás Finnországban volt 1974-ben amikor az átlagos árszínvonal az előző évhez képest 24%-kal nőtt. Ugyanebben az évben egy másik rekord is megdőlt Finnországban: az elkészült lakások száma 46 000-re emelkedett (ez még mindig a rekord). 1974 után az 1980-as, 1991-es, 2007-es és a 2022-es év kiemelkedő a grafikonon.

Van egy közös van ezekben az években: az energiaárak, főleg az olajárak gyors emelkedése. Az 1974-es áremelkedést a maihoz nagyon hasonló okok okozták: egy háború és egy energiaválság, melyre a nyugati országok reformokkal válaszoltak, hogy csökkentsék az olajfüggőséget (a szén és megújuló források energiatermelésben való felhasználásának növelésével). Ezt követte az 1980-as évek fordulóján az irak-iráni háború miatti újabb olajválság. Majd kitört az öbölháború is 1990-ben. Az olajár 2007-2008-ban érte el a legmagasabb szintet, de ezt kivételesen nem háború okozta. Az építési költségek emelkedését a magas energiaárak mellett az igen erős építési kereslet is befolyásolta, az Euroconstruct országokban történelmi csúcson volt az építési volumen.

2020-2021-ben a pandémia hatása volt a legnagyobb a világgazdaságra, és így az építési költségekre is. 2021-ben viszont meglepően mérsékelt, +5,8%-os maradt az eurózónában a lakásépítés átlagos költségváltozása. A szerény emelkedésnek két fő oka volt. Az egyik, hogy az energiaárak emelkedtek, de mérsékelt szinten maradtak, így az áremelkedés csak bizonyos anyagokat érintett. A másik, hogy az árszint 2021 első felében továbbra is alacsony volt, és ez az év egészének átlagos árváltozását mérsékelt szinten tartotta.

2022 elején – az ukrajnai háború kitörésével – folytatódott az árakra nehezedő nyomás. A pandémiától eltérően, a háború anyagárakra gyakorolt hatása sokkal nagyobb volt, bár ezúttal kiszámíthatóbb. Az energiaárak okozta közvetett anyagár-emelkedések mellett Oroszország kiterjedt nyersanyagiparának és földrajzi elhelyezkedésének is számos közvetlen árhatása volt. 2022-ben az Eurostat történetének legnagyobb éves árváltozását láthattuk a lakásépítésre vonatkozóan, az árak átlagosan 12%-kal nőttek (20 euróövezeti országban).

A történelmi ártrendek azt mutatják, hogy az árak volatilitása a válságok következtében többször is nőtt. Az építési költségek emelkedése gyakran összefüggésbe hozható az energiaárak növekedésével, akár a kínálati sokk, akár a kereslet megugrása miatt. Az emelkedő energiaárak mindig az ipari termelési költségekben tükröződnek, és az építőipari vállalatokra, majd pedig a fogyasztókra hárulnak. A globalizáció miatt ezért folyamatosan ki vagyunk téve piaci és ellátási lánc sokkhatásoknak. A globalizáció viszont növelte az anyag- és termékkínálatot, és ez hozzájárult a vásárlóknak kedvező ártrendhez.

Az Oroszország és Ukrajna közötti háború tanulsága, hogy az energiától vagy a nyersanyagoktól való túlzott függőség súlyos és hosszantartó következményekkel járhat gazdaságainkra. Az elmúlt években a globalizáció „mellékhatásai” sokakat elgondolkodtattak, hogy a globalizáció jelenlegi formájában véget ért-e. Az áru szabad mozgása átadja-e a helyét a protekcionizmusnak, és elmozdulunk-e a lokálisabb energia- és anyagtermelés felé? Árszempontból a helyi termelésnek két hatása lenne. Egyrészt a globális válságok végtermékárra gyakorolt hatása mérséklődne. Másrészt, az általános költségszint nőne a nyugati országok magasabb termelési költségei miatt.

Az biztos, hogy a 2020-as évek elején tapasztalt piaci és termelési zavar az építőiparban nem az utolsó. A jelenlegi súlyos válságok (az ukrajnai háború és annak esetleges eszkalációja vagy vége, a gázai háború és annak eszkalációja, valamint a Vörös-tenger helyzete) már közvetlenül vagy közvetve hatottak az európai építési költségekre, így a következő néhány évben nem valószínű, hogy visszatérünk a 2010-es években megszokott lassú árnövekedéshez.

A következő néhány évben a politikai döntéshozók és a cégvezetők is arra kényszerülnek majd, hogy olyan befektetéseik és kockázatkezelési intézkedéseik legyenek amelyek csökkentik a függőséget. Vállalati szinten a beszerzési folyamatok és gyakorlatok átalakítása már most folyamatban van vagy várható, és most van itt az ideje a költségkockázatok kezelésének. Sajnos a történelem ismétli önmagát és az ok-okozati összefüggések meglepően hasonlóak lesznek.

címlapkép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor