Csütörtökön napos, csapadékmentes idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.
Napsütés és havas eső is lehet ma az ország különböző részein - ez derül ki az előrejelzésből.
Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, miközben a megélénkülő szél hatására javulnak a látási viszonyok - írja előrejelzésében a met.hu.
Délelőtt még a keleti területeken néhány órára kisüthet a nap, illetve késő délutántól nyugat felől csökkenhet a felhőzet. A keleti, délkeleti országrész, valamint az északnyugati tájak kivételével estig több helyen fordulhat elő zápor, kisebb eső,
délelőttig az északkeleti tájakon havas eső is hullhat.
A délies szelet több helyen élénk, Sopron térségében erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között várható, a legenyhébb idő délkeleten valószínű. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







