Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
Életet mentett a néma segélykiáltás: bajba került nőt mentettek a rendőrök, miután jelzett a pincéreknek
Néma segélykérés mentett meg egy nőt Balatonbogláron, amikor a pincérnek jelezte, hogy veszélyben van. A rendőrség azonnal intézkedett, a bántalmazó volt párját őrizetbe vették - írja a Telex.
Rendőri intézkedés vetett véget egy családon belüli erőszaknak szerda este egy balatonboglári étteremben, miután az áldozat a nemzetközileg ismert néma segélykérés kézjelével jelezte veszélyhelyzetét. A négy fős társaságban érkező nő feltűnés nélkül hívta fel a pincér figyelmét szorult helyzetére.
A vendéglátóhely személyzete professzionálisan reagált: miközben egyikük tovább szolgálta ki a vendégeket, kollégája értesítette a hatóságokat. A helyszínre érkező körzeti megbízottak igazoltatták a társaság tagjait, az áldozat pedig a mosdóban, elkülönülten tudott beszélni a rendőrnővel, ahol elmondta, hogy volt párja fizikailag bántalmazta őt.
A 35 éves elkövetőt a Fonyódi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A nyomozás során kiderült, hogy a bántalmazás Sárkeresztúron történt, ezért az ügyet átadták a területileg illetékes Sárbogárdi Rendőrkapitányságnak, ahol büntetőeljárás indult.
A Signal for Help (magyarul: néma segélykiáltás) kezdeményezést a kanadai Women's Foundation hozta létre 2020 áprilisában, a Covid-lezárások idején, amikor világszerte megnövekedett a családon belüli erőszakos esetek száma. A módszer lehetővé teszi, hogy az áldozatok feltűnés nélkül jelezhessék, ha veszélyben vannak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kézjel egyszerű mozdulatsorból áll: a négy kinyújtott ujj alá kell hajtani a hüvelykujjat, majd ráhajtani a négy ujjat. A módszer hatékonyságát bizonyítja, hogy korábban is sikeres segítségkérések történtek általa – nemrég szintén Balatonbogláron egy benzinkúton, valamint tavaly Kaposváron egy ruhaboltban is felismerték és reagáltak a jelzésre.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







