Február 1-től Quentin Tarantino filmjei is elérhetővé válnak a Disney+ kínálatában, köztük a Jackie Brown, a Kutyaszorítóban, a Kill Bill 1. és 2. része, valamint...
Krasznahorkai László átvette az irodalmi Nobel-díjat: ezekkel a szavakkal méltatták a magyar írót
Átvette az irodalmi Nobel-díjat szerdán Stockholmban Krasznahorkai László.
A tudományos élet és az irodalom legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián. A Nobel Alapítvány nevében Astrid Söderbergh Widding, a kuratórium elnöke köszöntötte a díjazottakat. Beszédében hangsúlyozta: az ünnepséghez a világban zajló folyamatok sötét hátteret képeznek.
A gyors, kiszámíthatatlan, paradox és kusza folyamatok miatt a jövőre nézve nehéznek tűnik reményt és bizalmat ébreszteni. Ebben a világban Alfred Nobel víziójának öröksége erőteljes emlékeztető arra, hogy a tudomány, az irodalom és a béke átalakító erővel bír
- szögezte le. Mint mondta, a tudomány az emberiség számára közvetítő nyelvként szolgál a tudás határainak felfedezésében és bővítésében. Astrid Söderbergh Widding hozzátette: tiszteletben tartják Alfred Nobel alapelvét, amely szerint "nem a nemzetiség számít, a díjat a legméltóbb személynek kell odaítélni".
A díjazottak tevékenységét méltatva Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjáról is beszélt.
Olyan írói pályát ismerünk el, amelyben a melankólia és az apokalipszis uralja a képet, de ahol a művészet és teremtés ereje, bármilyen felfoghatatlan is, még mindig túlléphet a sötét és erőszakos erőkön
- fogalmazott a Nobel Alapítvány kuratóriumi elnöke. Úgy vélte, a díjazottak a tudáson, tisztességen, kiválóságon, kreativitáson és inspiráción át reményt kínálnak. Szólt arról is, hogy passzív szemlélődés helyett aktívan kell közreműködnünk a tudomány és az irodalom szabadságának védelmében, a békéért folytatott törekvésekben, hogy a világ jobb hellyé váljon az emberiség számára.
Krasznahorkai László az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért kapta, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét.
Krasznahorkai László nagysága íróként az, hogy sikeresen ötvözte az illúziómentes, az ember által létrehozott rendek törékenységén átlátó művészi személetet az irodalom erejébe vetett rendíthetetlen hittel
- mondta Anders Olsson, az irodalmi Nobel-bizottság elnöke a magyar írót méltatva. Mint hangsúlyozta, Krasznahorkai László idei irodalmi díja ritka erőt ismer el a kortárs irodalomban. Felidézte első regényét, az 1985-ben megjelent Sátántangót, amely nagy szenzációt keltett, és amelyben erőteljesen szuggesztív kifejezésekkel ábrázol egy kilátástalan embercsoportot egy elhagyatott mezőgazdasági telepen, közvetlenül a kommunizmus bukása előtt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez az apokaliptikus téma tovább erősödik Krasznahorkai második jelentős regényében, Az ellenállás melankóliájában, amely egy kisvárosban játszódik. (...) Az író a rémálomszerű jelenetekben mesterien ábrázolja a rend és a rendetlenség brutális küzdelmét, ahol senki sem bújhat ki a rettegés hatása alól
- mondta Anders Olsson. Az irodalmi Nobel-bizottság elnöke kitért arra, hogy későbbi műveiben Krasznahorkai továbbfejlesztette élesen egzisztencialista írásmódját, amely a sötét abszurd és a burleszk humor közép-európai hagyományaiban gyökerezik, Franz Kafkától Thomas Bernhardig. Megemlítette a 2021-ben megjelent Herscht 07769 című regényt, érintve annak dosztojevszkiji hatásait, kiemelve: "egyetlen, négyszáz oldalas mondatban a regény nemcsak a valóság összetettségét képes megragadni, hanem el is homályosítja azt, olyan nyelvet használva, amely zenei formává válik". "
A stockholmi ünnepségen a fizikai Nobel-díjat a brit John Clarke, a francia Michel H. Devoret és az amerikai John M. Martinis kapták kvantummechanikai kutatásaikért. A kémiai Nobel-díjat Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós vehették át a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeikért.
Az orvosi-élettani Nobel-díjat Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapták a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért. A közgazdasági Nobel-emlékdíjat Joel Mokyr amerikai-izraeli gazdaságtörténész, Philippe Aghion francia és Peter Howitt kanadai közgazdász kapta az innováció vezérelt gazdasági növekedés magyarázatáért. A ceremónián mintegy ezerötszáz meghívott vendég vett részt, köztük a díjazottak családtagjai, korábbi díjazottak, a királyi család tagjai, a díjat odaítélő intézmények képviselői, a svéd kormány és parlament tagjai, valamint a diplomáciai testület képviselői.
A stockholmi díjátadó előtt Oslóban adták át a Nobel-békedíjat. A kitüntetést María Corina Machadónak ítélték oda. A venezuelai ellenzéki vezetőnek több mint egy éve bujkálnia kell a venezuelai hatóságok elől, így nem volt jelen személyesen a díjátadón, helyette lánya, Ana Corina Sosa Machado vette át a Nobel-békedíjat.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Boldogság 2025
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







