A budapesti utak állapota kritikusra romlott: a téli időjárás miatt naponta akár ezer új kátyú is keletkezhet.
Emberölés a Morrison's-ban: elkészült a hivatalos jegyzőkönyv, ebbe halt bele a 25 éves férfi
A 25 éves férfi halálát nem a betonba csapódás vagy az ütés közvetlen hatása, hanem az első nyakcsigolya törése és az agy vérellátását biztosító ér megszakadása okozta - írja a Blikk.
A Blikk új információkat szerzett a budapesti Morrison's 2 szórakozóhelyen történt halálos kimenetelű incidensről. A halottszemle eredményét nemrég kapta kézhez az elhunyt családja, amely tisztázza a 25 éves fiatalember halálának pontos okát.
"A jegyzőkönyvben az áll, hogy a fiatalember nem attól halt meg, hogy az ütéstől esetleg az orrnyerge felcsúszott a homloklebenybe vagy beütötte a fejét a betonba, hanem attól, hogy az egyes számú csigolya eltört és a nyúlványában megszakadt az agynak a vérellátását biztosító ér" – nyilatkozta dr. Lichy József, az áldozat családjának jogi képviselője.
Az ügyvéd hozzátette, hogy ez egy úgynevezett ostorcsapás jellegű sérülés, amely akkor keletkezik, amikor a fej hirtelen előre vagy hátracsuklik. A pontos mechanizmust az igazságügyi orvosszakértői vélemény fogja megállapítani.
A tragikus eset november 29-én késő este történt, amikor az erdélyi származású, 28 éves A. László és a mosonmagyaróvári F. Gábor Dominik külön-külön szórakozott a népszerű budapesti szórakozóhelyen. A biztonsági kamerák felvételei szerint a támadó minden különösebb előzmény nélkül, rövid szóváltás után kétszer olyan erővel ütötte fejen áldozatát, hogy a fiatalember a földre zuhant, eszméletét vesztette, majd az orvosi ellátás és újraélesztési kísérletek ellenére elhunyt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szórakozóhelyen működő biztonsági kamerák rögzítették az esetet, de mivel az incidensnek nem volt előzménye – nem dulakodtak, nem szólalkoztak össze –, a biztonsági személyzet nem tudta előre jelezni és megakadályozni a tragédiát.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







