A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is.
A német sugárzásvédelmi hivatal legfrissebb mérései szerint továbbra is az Allview 7Pro mobilkészüléke bocsátja ki a legmagasabb rádiófrekvenciás sugárzást, de a Motorola és a Telekom egyik saját készüléke is dobogós maradt. A legsugárzóbb mobilok között találhatunk még Asus, OnePlus és idén már TLC, valamint Apple készüléket is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a listán szereplő mobilok sugárzása mind az EU által meghatározott határéréken belül van, bár vannak olyan készülékek, amik az Egyesült Államokban már nem mennének át a rostán. Az itthon leginkább kedvelt márkák közül a Xiaominak van a legtöbb kevésbé sugárzó készüléke.
A Pénzcentrum tavaly is foglalkozott a témával, és már akkor is dinamikus növekedés volt látható a mobilelőfizetések számában: 2021-ben 100 lakosra 131, 2024-ben 149, míg 2025 első negyedévében csaknem 156 előfizetés jutott. A magyarok körében tehát egyre többeknek van előfizetése és ezzel együtt mobiltelefonja, ezzel azonban azok száma is nőtt, akiknek egy sugárzó eszköz lehet a kezében. Kérdés persze, hogy valóban káros-e ez a sugárzás, illetve melyek azok a modellek, amiket nyugodtabb szívvel adhatunk akár tinédzserek kezébe is.
De mi is pontosan ez a sugárzás és mit kell róla tudni? Érdemes tisztázni, hogy bár sokan keverik, a rádiófrekvenciás (RF) sugárzás nem keverendő a radioaktív sugárzással, két különböző dologról van szó. Az előbbi RF sugárzás egy elektromágneses hullám, és a radioaktív sugárzással ellentétben csupán hőt termel az anyagokban.
Bár egyelőre nincs egységes tudományos álláspont arra vonatkozóan, milyen hatásai lehet a rádiófrekvenciás sugárzásnak, számos kutatás sejteti negatív következményeit az egészségünkre nézve. Pontosan ezért vezették be a SAR (fajlagos elnyelési tényező) mérését, amivel azt vizsgálják, mekkora sugárzást bocsátanak ki egyes mobiltelefonok, mikor azok a fejünk közvetlen közelében vannak. Ezek a mérések azért fontosak, mert így hatóságilag szabályozni lehet az egyes készülékek kibocsátási értékét.
A legsugárzóbb telefonok
A Német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal (BfS) minden évben közzéteszi az összes jelenleg és korábban elérhető mobiltelefon sugárzási értékét. A SAR értéket watt per kilogrammban (W/kg) mérik, ami azt jelzi, hogy mennyi energiát nyel el a fej, miközben a készüléket az emberi fül mellett tartva használják. A hivatalos listán, amit augusztusban frissítettek utoljára, 661 modell szerepel, ám a régi modellekkel együtt több mint 4000 készülékről lehet adatot találni.
A lista ismertetése előtt érdemes azt is tudni, hogy a SAR értéket laboratóriumi körülmények között mérik, ahol a telefon a maximális teljesítményen működik, és különböző helyzetekben tesztelik. Szintén fontos megjegyezni, hogy az Európai Unióban a SAR határérték 2 W/kg (10 grammos testszöveten mérve), míg az Egyesült Államokban ez ennél szigorúbb, a határérték 1,6 W/kg (1 grammos testszöveten mérve).
Látható, hogy az Allview P7 Pro készülék 1,82 W/kg értékével továbbra is a legsugárzóbb a német sugárvédelmi hivatal által vizsgált készülékek között. Ez még így is az EU-s határérték alatt van, de az USA-ban már megbukna a teszteken a telefon. A tengerentúlon ugyanígy járna a Motorola Edge (1,7949W/kg), a Telekom T Phone Pro (1,7649W/kg), és a top5-be idén frissen bekerült TLC az 50 NXTPAPER 5G és az 50 Pro NXTPAPER 5G nevű készülékeivel.
Az első huszonötbe befértek olyan neves gyártók készülékei, mint az Asus ROG különböző gamer telefonjai. Miközben az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest a Samsung kikerült, az Apple iPhone 16e mobiltelefonja (1,48W/kg) bekerült legsugárzóbb telefonok közé. Illetve a híresebb márkák közül megtalálható itt a HTC U12 life elnevezésű készüléke is (1,48W/kg).
Neked ott van valamelyik a zsebedben?
A legtöbb magyar zsebében Samsung, Xaomi vagy Apple telefon van, legalábbis ezek a legkeresettebb márkák Magyarországon. Szeptemberi adatok szerint jelenleg a hazai mobilpark legnagyobb szereplője a Samsung, csaknem 40 százalékos részesédessel, ezt követi a Xiaomi 21 százalékkal. Harmadik helyen az Apple áll még úgy is, hogy az elmúlt évben feltornázta magát 20 százalék fölé. Kíváncsiak voltunk így arra is, hogy ezen márkák népszerű és aktuális modelljei esetében milyen értéket mért a sugárvédelmi hivatal.
Kezdjünk az itthon piacvezető Saumsunggal: a telefonjaik nincsnek benne a top20-ban. Tavaly ugyan bekerült a Galaxy A23 5G modellel, aminél 1,49W/kg-os sugárzást mértek, ezt azóta kivezették a választékból, így az aktuális telefonjaik közül a Galaxy S25 (1,29W/kg) végzett az első helyen, míg a második és harmadik helyre a Galaxy S25 Plus és a Galaxy S25 Ultra érkezett be (1,26W/kg és 1,25W/kg).
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Xiaomi legtöbb készülékének kereken 1-es a W/kg mutatója, ám változás a tavalyi évhez képest, hogy az ezen kívüli mobilok nem 1 alatti értéket mutatnak. Így jön be az első helyre 1,39W/kg kibocsátott sugárzással a Mi 9 SE készülék, míg a második helyre a Mi 9T Pro (1,3W/kg) került. Ezzel a három legnagyobb hazai gyártó közül összességében nekik vannak a legkevésbé sugárzó telefonjaik. Persze nem volt ez mindig így, például a már kifutott Mi A1 sugárzása sokkal magasabb, 1,75W/kg volt.
Ahogy fentebb is írtuk, az Apple idén bekerült a top20-ba az iPhone 16e készülékkel, de a többi telefonjuk mind 1,25W/kg alatti értéket mutat: az első helyen az iPhone 16, valamint ugyanennek a szériának a Pro és a Plus verziója áll holtversenyben 1,24W/kg RF sugárzással. Az iPhone 15 széria modelljei viszont mint 1 alatti értéket mutatnak, ahogy a korábban kiadott telefonjaik (például az iPhone 12-13 Pro) is többnyire 0,98-0,99 körüli értéket mutattak legfeljebb. A korábbi évek szériái közül az iPhone 7-es modelljeinél mérték a legnagyobb sugárzást, ahogy az egyik iPhone 8-as verziójuk is hasonló értéket mutatott.
Mennyire veszélyes ez ránk nézve?
Mivel az RF sugárzás mértékét eleve úgy mérik, hogy mennyi rádiófrekvenciás energiát nyel el a fejünk, ha a mobiltelefon a fülünk közelébe kerül, számos tanulmány igyekszik felmérni, hogy milyen potenciális egészségügyi hatásai lehetnek ennek. Bár több területen is készültek tanulmányok a témában, továbbra sem egyértelműek az összefüggések.
Bár több független tanulmányban is vizsgálták az RF sugárzás és a daganatok kialakulása közti összefüggéseket Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) „lehetségesen rákkeltő” kategóriába sorolta ezt a sugárzást, ami azt jelenti, hogy van némi bizonyíték a rákkeltő hatásra, de ez nem egyértelműen bizonyított.
Szintén összefüggéseket kerestek neurológiai tünetek és alvászavarok esetében, ám ezek sem egyértelműen bizonyíthatók, mivel más, efféle tüneteket okozó faktorok nem zárhatók ki teljesen. Ehhez hasonlók a spermiumokkal kapcsolatos kutatások: ugyan néhány tanulmány azt sugallja, hogy a nadrágzsebben tartott mobiltelefonok által kibocsátott sugárzás hatással lehet a férfi spermium minőségére, azzal kapcsolatban is találtak összefüggést, hogy a közvetlen magas hőmérsékletnek is negatív hatásai lehetnek. Tehát nehéz egyértelműen meghatározni, hogy pontosan melyik tényező vezethet egészségügyi problémákhoz.
Bár az eddigi kutatásokból csupán sejthetjük, hogy a mobiltelefonok sugárzása negatív egészségügyi hatásokkal járhat, különösen hosszú távú, intenzív használat esetén, egyelőre nem találtak egyértelmű és világos ok-okozati összefüggést. Az ajánlások már hosszú ideje ugyanazok: ha nem használjuk a telefonunkat, lehetőleg tartsuk magunktól távol – különösen éjszaka ne a fejünk közelében tartsuk –, ha pedig telefonálunk, váltsunk inkább fülhallgatóra vagy ha körülmények engedik, kihangosítóra – legalábbis addig, míg a tudományos közösség biztos eredményekkel nem áll elő.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








