A Liverpool egygólos hátrányt kéne, hogy ledolgozzon, de nincs előnyben a Barcelona sem az esti BL-visszavágók előtt.
A spanyol egészségügyi miniszter szerint nem számíthatnak arra, hogy a nyár előtt újraindul a labdarúgó-bajnokság.
"Óvatlan lennék, ha azt mondanám, hogy a profi futball még a nyár előtt visszatér" - jelentette ki vasárnap Salvador Illa, hozzátéve, hogy folyamatosan figyelik a vírus terjedését, illetve a járványhelyzet alakulását, és ezek ismeretében fogalmazzák meg azokat az ajánlásokat, amelyek alapján a különböző aktivitások visszavezethetők a mindennapi életbe.
A spanyol liga vezetése már korábban bejelentette, hogy legkorábban május végén folytatódhatnak a La Liga küzdelmei, Madrid főpolgármestere, José Luis Martínez-Almeida viszont azt mondta, valószínűleg nyár vége előtt semmilyen futball nem lesz.
Spanyolországban március 12. óta nem rendeztek mérkőzést, két nappal később pedig bevezették a szigorú korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány miatt. A fertőzésbe eddig több mint 22 ezren haltak bele a spanyoloknál.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







