Az angol Versenyhivatal, az Office of Fair Trading (OFT) tegnapi bejelentése szerint több áruházlánc bizonyítottan magasan tartotta a tej, illetve egyéb termékek árát, amely miatt több milliárd forintos nagyságrendű bírságra számíthatnak.
A botrányosan magas tejárak miatt fél literenként mintegy 3 pennyvel kellett többet fizetniük a vásárlóknak, de a felár a sajt és a vaj árában is jelentkezett.
Az OFT bejelentése szerint bizonyítékai vannak a Tesco, az Asda, a Sainsbury, a Morrisons és a Safeway ellen. A kartellezők körében a tejtermékeket feldolgozó cégek is benne vannak, így a Dairy Chest, a Wiseman és az Arla.
A cégeknek az 1998-as versenytörvény megsértése miatt átszámítva többmilliárd forintos bírsággal kell szembenézniük.
A szupermarketek álláspontja szerint csupán azért tartották magasan az árakat, hogy a gazdálkodóknak többet tudjanak fizetni, a versenyhivatal szerint azonban egyértelműen bizonyítható, hogy ez nem így történt. A bírságokkal kapcsolatos végső döntés a jövő év elejére várható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)









