1 °C Budapest

Megvannak a nyertesek, de van még lehetőség

Pénzcentrum
2007. december 5. 16:00

Ma került kihirdetésre a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által meghonosított Jedlik Ányos Program pályázati felhívásának nyertesei. Örüljünk együtt és nézzük meg, milyen egyéb k+f támogatások állnak innovatív vállalkozásunk rendelkezésére!

Jedlik Ányos Program

A majdnem két hónappal ezelőtt, október 15-én zárult kiírás célja az innováció ösztönzése volt a magyar k+f stratégiai szempontok figyelembe vételével. A kiírás négy alprogramból állt össze, a támogatás vissza nem térítendő, minimum 200, maximum 800 millió forint értékben, legalább 1, de legfeljebb 3 évre.

A pályázati kiírásra összesen 184 pályázat érkezett be, több mint 67 milliárd forint igényelt támogatással. A bírálati irányító testület 56 projektet javasolt, összesen 20 milliárd forint támogatásra, ennek túlnyomó többségét az NKTH szerint kis- és középvállalkozások nyerték.

A támogatott projektekről a lista itt megtekinthető.

Cél a kutatás-fejlesztés elősegítése

Előző összeállításunkhoz képest most kizárólag az NKTH-n, illetve a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) által közzétett kiírásokat vesszük górcső alá, nem kell azonban kétségbe esni, mivel akad olyan új kiírás, mely az innovációval, kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Erre kiváló példát jelent a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok értékelésére vonatkozó - ugyan nem pályázati, hanem közbeszerzési - kiírás is. A kiírás a 2006. év végig lezárt projektek értékelésére vonatkozik, az ajánlattételi határidő 2007. december 10. Az ajánlattételi felhívás elérhető itt.

Emellett még novemberben jelent meg egy pályázati előzetes is, melynek célja a Regionális Innovációs Ügynökségek kutatás-fejlesztést és innovációt segítő feladatainak támogatása, amelyre régiónként 1, azaz összesen 7 nonprofit szervezet pályázhat. A 300 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatás maximum 36 hónapra igényelhető.

Pályázni majd 2008. január 14-ig lehet, az alábbi kiírás alapján.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 13:28