Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Szuperveszélyes vegyület kínoz temérdek magyart: bőrön át is rém káros, ezt mindenkinek tudnia kell
Sokkal nagyobb, és sokkal messzebbre mutató probléma az emberiség számára a biszfenolok veszélyessége, mint azt sokan gondolnák. Ezek a vegyületek ugyanis rendkívül károsak az emberek egészségére, mégis folyamatosan megesszük, belélegezzük, de még a bőrünkön át is felszívjuk őket. A mérgező bugyik tehát csak a jéghegy csúcsát jelentik - ahogy az a Pénzcentrum videóblogjának, a CashTag új részéből ki is derül. A legújabb részben ugyanis szakértőkkel beszélgettünk a biszfenolok sokrétű, káros hatásairól.
Ahogy arról a Pénzcentrumon is beszámoltunk, sokkoló tanulmányt közölt nemrégiben a TVE. Az egyesület ugyanis 166 fehérnemű biszfenol tartalmát vizsgálta, és a vizsgált termékek 10 százaléka tartalmazott ilyen vegyületet. Ez pedig óriási probléma, ugyanis a biszfenolok a tudomány mai állása szerint rendkívül károsak az emberi szervezetre. Főleg úgy, hogy rengeteget eszünk meg belőlük, a bőrünkön keresztül is felszívódnak, és még be is lélegezzük ezeket a káros vegyületeket.
A Pénzcentrum videóblogja, a CashTag most szakértők segítségével ment utána a veszélyes biszfenoloknak. A legújabb videónkból viszont nem sok biztató dolog derült ki, sőt. A biszfenolok ugyanis sokkal jobban behálózzák az ember életét, mint ahogy azt sokan gondolnák. Ráadásul szakemberek egyöntetűen azt mondják, nagyon súlyos betegségek kialakulásában is ludas lehet ez a vegyület.
Nem is gondolnánk, mennyire veszélyesek a biszfenolok
A tudomány ma már sokszor tudja egy adott anyagról, hogy az káros az egészségre, viszont sokszor a szabályozás ettől jóval később lép
- mondta el a CashTag videójában Dr. Dénes Júlia, vegyész, a TVE munkatársa, aki kifejtette, hiába tudjuk, hogy károsak a biszfenolok, olyan tulajdonságai vannak a műanyaggyártásban, ami a gyártóknak éppen kapóra jön. Befolyásolni tudják vele a műanyag keménységét, a színfelvevő képességét, hajlékonyságát, egyszóval univerzalitása miatt sokszor használják.
Az első jelentős áttörés 2011-ben jött el, amikor a sokak által ismert BPA (biszfenol-A) alkalmazását betiltották a műanyag cumisüvegek esetében. Igen ám, csakhogy a BPA úgymond kriminalizálása után a gyártók elkezdtek más biszfenolokat használni, amik gyakorlatilag ugyanolyan veszélyesek
- mondta el a videóban Dr. Dénes Júlia. A vegyész bővebben beszélt legutóbbi, a fehérneműket érintő kutatásukról is. Itt kiemelte, az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogyha műszálas anyagokat hordunk, akkor elég nagy az esélye, hogy a bőrünk érintkezni fog biszfenollal. Ez pedig a kutatások szerint káros az emberi egészségre.

Ezért a szakértő azt javasolja, hordjunk 100%-ban pamut ruhákat. Persze aközött is volt, ahol ki tudták mutatni a biszfenolt, de a vegyész szerint ténylegesen hatalmas a különbség az esélyekben.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Brutális betegségek a biszfenol árnyékában
Az endokrin rendszer megzavarása és a különböző receptorok, sejtek génszinten való megzavarása valamilyen módon hatni fog a szervezetre. Valakinek hererákja, valakinek emlődaganata, valakinek PCOS betegség alakulhat ki, akár már fiatalon. A biszfenolok ilyen téren összefüggésbe hozhatók a hormonrendszer tönkretételével
- mondta el a videóban Dr. Krauth Barbara szülész-nőgyógyász szakorvos. A szakember egyetért abban, hogy a probléma olyan nagymértékű, hogy igazán hatékonyan szabályozással, és tiltással lehetne tenni ellene.

Dr. Krauth Barbara azonba azt is kiemelte, nem elég a szabályozói szigor, a vásárlóknak is tudatosabbá kell válni. Hiszen, ha például valaki a Távol-Keletről rendel magának ruhát, mert az mondjuk nagyon olcsó, akkor lehet bármilyen szabályozás az EU-ban, a mérgező termékek bejönnek. Ez pedig veszélyes az egyénre nézve.
Mit tehetünk?
Dr. Dénes Júlia szerint, ha ruházkodásról van szó, hordjunk lehetőség szerint 100% pamutból készült ruhákat. Az élelmiszerek kapcsán kerüljük a konzerveket, ne együnk nagymértékben feldolgozott, előre műanyagba csomagolt élelmiszereket. És főleg ne mikrózzunk műanyagtálakat .
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







