Így zsigereli ki a legelesettebb magyarokat a szegények adója: semmit sem tehetnek, mindenképp megfizettetik

Az elmúlt öt évben érezhetően átalakult a magyar háztartások kiadásainak szerkezete - derült ki a KSH adataiból. A legszembetűnőbb változás az élelmiszerek és alkoholmentes italok arányának emelkedése: míg 2019-ben a kiadások 24,4 százalékát tették ki, 2024-re már közel 30 százalékra nőttek. Ez a növekedés a magas infláció, különösen az élelmiszerár-robbanás következménye, ami a családok költségvetésében egyre nagyobb szeletet foglal el.

Ezzel párhuzamosan csökkent a lakásfenntartásra és háztartási energiára fordított kiadások aránya (18,5%-ról 16,3%-ra). Ez részben annak köszönhető, hogy az energiaárak emelkedése után több háztartás energiatakarékossági beruházásokat hajtott végre, másrészt az állami árszabályozás és a rezsicsökkentés hatása is érezhető volt. A közlekedésre fordított részarány is visszaesett, ami az autófenntartás drágulása, a közösségi közlekedés árainak változása és a mobilitási szokások átalakulása miatt következhetett be.

A szeszes italok és dohányáruk kategóriája enyhe növekedést mutat (3,5%-ról 3,9%-ra), ami inflációs hatás mellett a fogyasztói szokások stabilitását is jelzi. A ruházkodásra és lábbelire fordított arány viszont csökkent (4,2%-ról 3,7%-ra), ami arra utal, hogy a lakosság inkább az alapvető szükségletekre koncentrál, és a tartós fogyasztási cikkek, illetve a divat jellegű kiadások háttérbe szorultak.

Az egészségügyi kiadások aránya 5,1-ről 5,7 százalékra emelkedett, ami az idősödő népesség, a gyógyszerárak és a magánegészségügyi szolgáltatások térnyerésének következménye. A kultúrára és szórakozásra fordított arány ezzel szemben jelentősen visszaesett (7,3%-ról 5,9%-ra), ami a reáljövedelmek csökkenésével és a szabadidős költések visszafogásával magyarázható.

Összességében a magyar háztartások fogyasztási szerkezete 2019 és 2024 között az alapvető szükségletek felé tolódott el. A magas infláció és a gazdasági bizonytalanság miatt kevesebb jutott élményre, ruházkodásra vagy szórakozásra, miközben az élelmiszer és az egészségügy súlya nőtt. Ez a tendencia jól mutatja, hogy a lakosság alkalmazkodik a megélhetési költségek tartósan magas szintjéhez, és a kiadásait egyre inkább a létfenntartás köré szervezi.

Mire költ gazdag, szegény?

A 2024-es adatok szerint a magyar háztartások fogyasztási szerkezete markánsan különbözik a legalsó és a legfelső jövedelmi ötödben. A legalacsonyabb jövedelmű háztartások kiadásainak közel 38 százalékát élelmiszerek és alkoholmentes italok teszik ki, míg a leggazdagabb ötödben ez az arány mindössze 25,4 százalék. Ez jól mutatja, hogy az alacsony jövedelmű családok jövedelmük sokkal nagyobb részét kénytelenek a létfenntartásra fordítani, miközben kevesebb marad más kiadási területekre.

A lakásfenntartás és háztartási energia szintén nagyobb terhet jelent az alsó jövedelmi réteg számára (19,6%), míg a legfelső ötödben ez az arány csak 14,6%. A rezsiköltségek relatíve magas súlya a jövedelmi különbségek egyik legérzékenyebb pontja: a szegényebb háztartások számára a fix költségek aránytalanul nagyobb terhet jelentenek. Ezzel szemben a jómódú háztartások kiadásaik kisebb részét költik alapvető szükségletekre, így nagyobb mozgásterük marad az életminőséget javító szolgáltatásokra és szabadidős tevékenységekre.

A közlekedésre és vendéglátásra fordított kiadások aránya is erősen különbözik a két csoport között. Az alsó jövedelmi ötöd esetében a közlekedés mindössze 7,2 százalékot tesz ki, míg a felső ötödben 11,8 százalékot – ami részben az autótulajdon és az utazási lehetőségek eltéréséből fakad. A vendéglátás és szálláshely-szolgáltatások esetében a különbség még szembetűnőbb: a legszegényebbek 4,4 százalékot, a leggazdagabbak pedig 6,9 százalékot költenek erre, ami a fogyasztás minőségi különbségeit is tükrözi.

A kultúrára és szórakozásra fordított kiadásoknál a kontraszt különösen éles: a legalsó jövedelmi ötöd 3,3 százalékot, míg a legfelső 8 százalékot költ erre a területre. Az oktatásra fordított részarány ugyan abszolút értékben mindkét csoportban alacsony, de az alsó réteg esetében még így is magasabb (1%), ami valószínűleg a gyerekes háztartásokban jelentkező iskolai költségek miatt van. Az egészségügyi kiadások ezzel szemben a tehetősebbeknél nagyobb súlyt képviselnek (6,1%), ami a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódhat.

A fogyasztási szerkezet jól kirajzolja a magyar társadalom jövedelmi egyenlőtlenségeit. A legszegényebbek fogyasztása alapvetően a túlélésre és a fix kiadásokra koncentrál, míg a legtehetősebbeké diverzifikáltabb, nagyobb arányban tartalmaz életminőséget javító, kulturális és szolgáltatási jellegű tételeket. Ez a különbség nemcsak az anyagi lehetőségek eltérését, hanem a fogyasztási szokások és életmód közötti mélyebb társadalmi szakadékot is tükrözi.

A szegényeknek duplán fáj az infláció

A szeptemberi inflációs adatok is rávilágítottak arra, hogy a drágulás a szegényebb háztartásokat sújtja leginkább. Ennek oka nem csupán az, hogy az infláció az alapvető termékek és szolgáltatások körében a legerősebb, hanem az is, hogy - mint fentebb látható - a legalsó jövedelmi ötöd kiadásainak döntő hányadát éppen ezek a tételek teszik ki. 

Az inflációs toplistát vezető termékek – alma, marhahús, kávé, dohánytermékek – mind a mindennapi fogyasztás részei, nem luxuscikkek. Az alma például 36,8, a marhahús 32,6, az őrölt kávé pedig több mint 23 százalékkal drágult egy év alatt. Egy alacsony jövedelmű háztartás számára ezek nem választható, hanem kötelező kiadások: a kenyér, a hús, a zöldség és a gyümölcs nélkülözhetetlen, így nincs lehetőségük „átvásárolni” magukat olcsóbb kategóriákba vagy alternatív termékekre. A tehetősebb háztartások ezzel szemben rugalmasabban reagálhatnak, például akciókat keresnek, tartalékolnak, vagy egyszerűen kevésbé érzik meg a drágulást, mert jövedelmük nagyobb része nem létfenntartásra megy el.

A lakásfenntartás és háztartási energia területén is hasonló a helyzet. Bár a rezsicsökkentés és az árszabályozás mérsékelte az energiaár-emelkedés hatását, a legszegényebbeknél ez továbbra is a kiadások közel ötödét teszi ki, szemben a leggazdagabbak 15 százalék körüli arányával. A vezetékes gáz például egy év alatt 25 százalékkal drágult, ami azoknak a háztartásoknak fáj igazán, amelyeknek nincs lehetőségük energiahatékonysági beruházásokra vagy alternatív fűtési módokra.

A fogyasztási szerkezet különbségei tehát azt eredményezik, hogy ugyanaz az infláció a társadalom különböző rétegeit eltérően érinti: a szegények a drágulás zömét éppen ott érzik, ahol a legnagyobb a költésük. A leggazdagabbak fogyasztásában viszont nagyobb súlyt képviselnek az olyan tételek – például kultúra, utazás, vendéglátás –, amelyek ára lassabban nőtt, vagy akár stagnált is.

Azaz az inflációs helyzet megerősíti, hogy a jövedelmi olló nemcsak a keresetek, hanem a vásárlóerő és a mindennapi megélhetés szintjén is tágul. A szegényebbek nem tudnak „spórolni az infláción”, mert a kiadásaikban túlsúlyban vannak azok a termékek, amelyek ára a leggyorsabban emelkedik. Az infláció így a gyakorlatban regresszív adóként működik – a legnagyobb terhet éppen azok viselik, akiknek a legkevesebb mozgásterük van.

Világviszonylatban is kiugró a magyar élelmiszerár emelkedés

Magyarországon az élelmiszerárak drágulása nemcsak a háztartásokat sújtja különösen, hanem nemzetközi összevetésben is kiugró. Mint megírtuk, az elmúlt hat évben a hazai élelmiszerárak 81,6 százalékkal emelkedtek – ez messze meghaladja a világpiaci nyersanyagárak növekedését, és a legmagasabb érték a fejlett országok között. Ebben jelentős szerepet játszott a forint 2021–22-es gyengülése, amely a globális árnyomást további drágulássá erősítette a magyar fogyasztók számára.

Miközben a FAO globális élelmiszer-nyersanyagár-indexe 2014–16-os átlagához képest mintegy 30 százalékkal nőtt, Magyarországon ennek közel háromszorosa volt az áremelkedés. Az étkezési olajok és tejtermékek világpiaci drágulása mellett nálunk a devizaárfolyam, az importfüggőség, a hazai piaci szerkezet és az adóterhek is erősítették az inflációs hatást. A forint árfolyama az elmúlt öt évben a dél-koreai won után a második legnagyobb mértékben gyengült a dollárral szemben, miközben a régiós versenytársak, például a cseh korona, még erősödni is tudtak.

Ezek a tényezők együttesen azt eredményezték, hogy a magyar háztartások – különösen az alacsony jövedelműek – az egyik legnagyobb élelmiszerár-emelkedéssel szembesültek Európában. Az Eurostat adatai szerint 2015-höz képest több mint duplájára nőttek az élelmiszerárak Magyarországon, a gyümölcsök ára például 170, a zöldségeké 130 százalékkal ugrott meg. A szegényebb háztartások, amelyek kiadásainak csaknem 40 százaléka élelmiszerre megy el, ezt a drágulást sokkal erősebben érzik, mint a tehetősebb rétegek, amelyek fogyasztásában az élelmiszerek kisebb súlyt képviselnek.

Az inflációs szerkezet tehát különösen hátrányosan érinti az alacsony jövedelműeket: jövedelmük nagyobb részét emészti fel az élelmiszer és az energia, miközben ezek ára nő a leggyorsabban. Ráadásul az árstopok és hatósági beavatkozások csak átmeneti enyhülést hoztak, a kereskedők pedig keresztárazásokkal próbálták kompenzálni veszteségeiket. A hazai élelmiszerinfláció így tartósan egy százalékpont körül járul hozzá az összesített inflációhoz, és a drágulás üteme újra gyorsul.

Nem véletlen, hogy a közgazdasági gondolkodásban is felértékelődött az élelmiszerárak szerepe. Az Európai Központi Bank döntéshozói, köztük Isabel Schnabel, már figyelmeztettek: az élelmiszerárak tartós emelkedése erősen befolyásolja a lakosság inflációs várakozásait. Magyarországon ez különösen veszélyes, mert a tartósan magas infláció könnyen „beépül” a fogyasztói tudatba – és a legkiszolgáltatottabb háztartások számára a mindennapi megélhetés állandó küzdelemmé válik.

Egyre többet költünk

2024-ben a háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadásai elérték a 2 millió forintot, ami 2,9 százalékos reálértékű növekedést jelent az előző évhez képest. Bár ez a bővülés szerényebb a korábbi évek dinamikájánál, fontos fordulatot jelez a 2023-as jelentős, 6,4 százalékos reálértékű visszaesés után. Az infláció is mérséklődött, 2024-ben az árindex 3,7 százalékra csökkent a 2023-as 17,6 százalékról.

A tízéves idősort tekintve 2015 és 2019 között a háztartások fogyasztása folyamatosan és stabil ütemben nőtt. Ekkor az életszínvonalat támogatta a gyors bérnövekedés, a gazdasági konjunktúra és az alacsony infláció. A reálértéken mért fogyasztás 2015 és 2019 között évente átlagosan 4–7 százalék között emelkedett, a legnagyobb növekedést 2018-ban regisztrálták (7,5%).

A koronavírus-járvány 2020-ban megtörte ezt a trendet: a fogyasztás reálértéken 0,5 százalékkal csökkent, miközben az árak 3,3 százalékkal emelkedtek. A gazdasági bizonytalanság, a kijárási korlátozások és a visszafogott szolgáltatásfogyasztás mind hozzájárultak a stagnáláshoz. 2021-ben ugyan visszatért a növekedés, de a lendület mérsékeltebb volt, és az infláció már ekkor is gyorsulni kezdett.

A 2022–2023-as időszakban az infláció soha nem látott szintre ugrott: 2022-ben 14,5, 2023-ban pedig 17,6 százalék volt az árindex. Ez drasztikusan visszavetette a vásárlóerőt, így hiába nőtt nominálisan a kiadások összege, reálértéken a fogyasztás csökkent. Különösen 2023-ban volt érezhető az infláció hatása, amikor a reálfogyasztás több mint 6 százalékkal esett vissza.

2024-re viszont úgy tűnik, a trend megfordult. A reálfogyasztás ismét növekedésnek indult, ami arra utal, hogy a bérek vásárlóereje helyreállni kezdett, és az infláció mérséklődése teret adott a háztartások kiadásainak bővülésére. Bár a nominális növekedés lassabb, mint a korábbi években, a kedvező árkörnyezet és a stabilizálódó gazdasági körülmények a fogyasztás fokozatos élénkülését vetítik előre.