16 °C Budapest
A Csendes-óceán tengerszintje

Végre fény derülhet az évtizedes rejtélyre: ismét keresik az eltűnt maláj utasszállítót

MTI
2024. december 20. 18:31

Malajzia elfogadta az Ocean Infinity amerikai kutatócég ajánlatát a több mint tíz évvel ezelőtt rejtélyesen eltűnt Boeing 777-es típusú utasszállító repülőgép keresésének újraindítására - jelentette be pénteken a délkelet-ázsiai ország közlekedési minisztere.

A Malaysia Airlines légitársaság MH370-es számú járata 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án tűnt el a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó úton.

A gép után több kutatás is folyt gyakorlatilag eredménytelenül, megerősítetten csak egyes szárnydarabjait találták meg, amelyeket afrikai, illetve indiai-óceáni szigetekre sodort a víz.

Először Malajzia Ausztráliával és Kínával közösen finanszírozta azt a 143 millió dollárt felemésztő kutatást, amely két éven át 2017 januárjáig folyt az Indiai-óceán déli részének egy 120 ezer négyzetkilométeres területén, Ausztráliától nyugatra, mert műholdas adatok arra utaltak, hogy a gép valószínűleg ott zuhant le. A nyomozás során a gép transzpondere által leadott jelekre nem lehetett támaszkodni, mert az az út elejét leszámítva ki volt kapcsolva.

Két további kutatást végzett 2018-ban az Ocean Infinity egy 112 ezer négyzetkilométeres területen azzal a feltétellel, hogy csak abban az esetben kérnek pénzt a szolgáltatásért, ha a gép nyomára akadnak. Ez a terület a korábban átvizsgálttól északra volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Most is a Ocean Infinity ajánlkozott ismét azzal a feltétellel, hogy csak abban az esetben kérnek pénzt, 70 millió dollárt, ha megtalálják a gépet - közölte sajtótájékoztatóján a malajziai miniszter, Anthony Loke.

Ha megkötik a 18 hónapos időtartamra szóló megállapodást, akkor az Ocean Infinity által átvizsgálandó terület ugyanaz lesz, mint a korábbi, kiegészítve egy 15 ezer négyzetkilométeres résszel - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?