Itt találsz minden fontos tudnivalót az NFL döntőjéről! Kik játszanak, hol lesz a meccs, hol tudod megnézni? Ki lesz az idei sztárfellépő? Mikor kezdődik a...
Az Egyesült Államok nyomásgyakorlása és fenyegetései nem fogják megoldani a két ország közötti kereskedelmi vitát, ezért tisztességes párbeszédre szólítjuk fel az amerikai felet – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.
Ho Jung-csien, a minisztérium szóvivője elmondta, hogy bár Kína továbbra is nyitott a tárgyalásokra, de szerinte "minden megbeszélésnek a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia és egyenlő feltételek mellett kell zajlania. Ha az Egyesült Államok kereskedelmi háborút akar indítani, Kína a végsőkig harcolni fog" – jelentette ki Ho, hozzátéve, hogy szerinte Kínával szemben nem a nyomásgyakorlás, a fenyegetés és a zsarolás a megfelelő bánásmód.
A szóvivő reményét fejezte ki továbbá, hogy a két ország a kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés, valamint a mindenki számára előnyös együttműködés elve által vezérelten, párbeszéd és konzultáció útján igyekszik majd megoldani a nézeteltéréseket. Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügy kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy
az amerikai fél a vámokat fegyverként használja a szélsőséges nyomásgyakorlás és önző érdekei okán, amivel súlyosan sérti valamennyi ország törvényes jogait és érdekeit, aláásva a szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszert
– mondta. "Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a vám- és kereskedelmi háborúknak nincsenek nyertesei, és Kína nem akar harcolni, de nem is fél a harctól. Soha nem fogjuk tétlenül nézni, hogy népünket megfosztják törvényes jogaitól és érdekeitől" – tette hozzá.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Ha az Egyesült Államok a saját érdekeit a nemzetközi közösség általános érdekei fölé helyezi, és hegemón érdekeit érvényesíti a világ összes országának rovására, akkor a nemzetközi közösség részéről még erősebb ellenállásba fog ütközni" – jelentette ki a szóvivő. Kína szerdán 84 százalékra emelte az amerikai termékekre vonatkozó vámtarifát, válaszul az amerikai kormány 104 százalékos vámjaira. A legutóbbi amerikai lépésként azonban Donald Trump ezt 125 százalékra emelte. Peking a héten többször is határozott ellenkezését fejezte ki a lépésekkel kapcsolatban és felszólította Washingtont, hogy vonja vissza a vámintézkedéseket, melyek szerintük sértik a Kereskedelmi Világszervezet szabályait és megzavarják a globális ipari és ellátási láncokat.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







