-1 °C Budapest
Kilátás a katonai táborra az indiai-kínai határ Nathula hágójánál, a Nathu La hágó közelében a Himalájában, amely összeköti az indiai Szikkim államot a kínai Tibet régióval.

Rakéták, fenyegetés, káosz: óriási új háború jöhet, mutatjuk a sokkoló forgatókönyveket

2025. május 7. 17:02

Indiai rakétatámadás rázta meg a reggelt: a Kasmír körüli konfliktus újabb, veszélyes fordulóponthoz érkezett. Pakisztán válaszlépést ígér, a világ pedig lélegzet-visszafojtva figyeli, vajon vissza lehet-e még fordítani az eseményeket – vagy a két nukleáris nagyhatalom ismét a háború szélére sodródik. Jelenleg több forgatókönyv is elképzelhető, ám egyik sem veszélytelen.

Az indiai hadsereg szerdára virradóra hajtott végre rakétatámadást a Kasmír régió Pakisztán által ellenőrzött területén, valamint az ország keleti Pandzsáb tartományában. Ahmed Sarif pakisztáni katonai szóvivő közlése szerint a rakéták hat helyszínen csapódtak be, míg az indiai védelmi minisztérium legalább kilenc célpontról beszélt, amelyeket azért támadtak, mert állításuk szerint ott "India elleni terrortámadásokat terveztek". A hírek szerint a támadás legalább 19 halálos áldozatot követelt.

A támadás nem előzmény nélküli, ezen a területen a két ország villongásai évtizedes múltra, háborúkra tekintenek vissza, ám a legutóbbi nagy port kavart esemény idén április 22-én ment végbe, ami megrázta Indiát. Fegyveresek 26 civilt – többségében turistákat – öltek meg Kasmírban, további 17 embert pedig megsebesítettek. A merénylet komolyan megbontotta a térség amúgy is törékeny békéjét.

A támadásért a viszonylag új The Resistance Front nevű kasmíri nacionalista csoport vállalta a felelősséget, miközben India inkább Pakisztán területén működő, ismertebb terrorszervezeteket sejt a háttérben. Pakisztán azonban tagadta, hogy bármi köze lenne a támadókhoz, és hivatalosan is elítélte az esetet.

Akkor India másnap bejelentette, hogy két terroristát likvidált a saját határain belül. Mindkét ország kiutasította egymás diplomatáit és civileit, valamint lezárták légterüket a másik állam légitársaságai előtt. India ezen felül kilépett egy jelentős vízügyi egyezményből is. És most igazából a május 7-i támadással háborús választ is adott az ellene irányuló áprilisi támadásra.

Villongások a két ország között

A legutóbbi hasonló határválság 2019-ben tört ki, miután terroristák 40 embert öltek meg egy kasmíri támadásban – amelyet állítólag a Jaish-e-Mohammed nevű terrorszervezet szervezett meg. India ezt követően légicsapásokat hajtott végre pakisztáni célpontok ellen, ami akkor az első ilyen katonai beavatkozás volt az 1971-es indiai-pakisztáni háború óta.

Itt érdemes megjegyezni, hogy Kasmír miatt India és Pakisztán már többször is háborúba sodródott, a határmenti feszültségek folyamatosak. A két ország közötti konfliktus elsősorban tehát területi jellegű, és máig rendezetlen.

Fegyverkezésben azért India vezet

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint India védelmi költségvetése mára messze meghaladja Pakisztánét, különösen az elmúlt évek növekedései után. India nemcsak méretében, hanem katonai beruházásai tekintetében is előnyben van. Pakisztán viszont népességarányosan még tartja a lépést: egy főre vetítve már jóval kisebb a különbség.

Ezen felül tudjuk azt is, hogy a 2019-es határkonfliktus óta mindkét ország jelentős modernizálásba kezdett – fejlesztették légierőiket, fegyverrendszereiket és katonai infrastruktúrájukat. A két atomfegyverrel rendelkező hatalom közötti viszony most tehát ismét veszélyes irányba sodródik – a közelmúlt eseményei pedig arra utalnak: a katonai költségvetések bővülése nem békére, hanem felkészülésre szolgál.

Meddig fajulhat a mostani indiai támadás?

Rövid, erődemonstratív válaszcsapás, majd diplomácia

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A legvalószínűbb kimenet, hogy rövid, erődemonstratív válaszcsapások után a felek visszatérnek a diplomáciához. Jelenleg ez lenne a legkevésbé destabilizáló kimenet. Ugye a mai napon India célzottan csapást mért, valószínűleg nem stratégiai célpontokra, hanem militáns kiképzőtáborokra vagy logisztikai pontokra – amivel egyrészt saját közvéleményét nyugtatta meg, másrészt üzent Pakisztánnak, hogy nem maradhat válasz nélkül semmilyen támadás. Pakisztán válaszlépése hasonlóan „szimbolikus” katonai reakció lehet, például tüzérségi tűz a határon vagy egy saját légicsapás, de úgy, hogy a konfliktus ne eszkalálódjon háborúvá.

Eszkaláció és határháború, lokális konfliktus

Bár az előző variáció a legvalószínűbb, rögtön a sorban viszonylag magas eséllyel az eszkaláció áll. Ha Pakisztán erőteljes katonai választ ad, például mélyebben indiai területre mért csapásokkal vagy komolyabb tüzérségi támadással, India válaszul újabb hadműveleteket indíthat.
Ez vezethet egy lokális, de intenzív határháborúhoz, hasonlóan a 2019-es Pulwama–Balakot-válsághoz. Légicsapások, határmenti tüzérségi párbajok és mozgósítás jöhet szóba.
Ez már jelentős kockázatokat hordozna a civil lakosságra, de a regionális stabilitásra is.

Teljes háborús eszkaláció, nem zárható ki

Bár a teljes háborús eszkaláció esélye ténylegesen nagyon kicsi, azért nem zárható ki teljesen sohasem. Mindkét ország rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Így egy totális háború mindkét fél számára katastrofális lenne, emiatt ez jelenleg rendkívül valószínűtlen – de nem elképzelhetetlen, ha a politikai vezetés beleragad egy eszkalációs spirálba, és nem hajlandó visszalépni. Ha ez meg is történne, a nemzetközi közösség, főként az USA, Kína és az ENSZ is azonnal közvetítésbe kezdene, de az első napokban már komoly károk történhetnek.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi helyzet még nem háború, de egy klasszikus, kiszámíthatatlan eszkalációs spirál elején járhatunk. A nyilvános kommunikáció, a nemzetközi diplomácia és az első válaszlépések stílusa dönti majd el, hogy ez csak egy erőfitogtatás marad-e – vagy újraindítja a háborús gépezetet.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 17:31