Friedrich Merz német kancellár közel-keleti körútján hangsúlyozta: Németország mindent megtesz a térség stabilizálásáért és a feszültségek enyhítéséért.
Az Egyesült Államok pénzügyminisztere szerint Donald Trump amerikai elnök a héten minden lehetséges eszközt megvizsgál Oroszországgal szemben, mivel Moszkva nem békét kötött, hanem fokozta Ukrajna bombázását, szemlézte a Portfolio a Fox Newst.
Donald Trump amerikai elnök kész minden lehetőséget megfontolni Oroszországgal szemben, amiért Moszkva nem békét keresett, hanem fokozta Ukrajna elleni támadásait – közölte Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a Fox News műsorában.
Bessent emlékeztetett: két hete Vlagyimir Putyin még a békekötés szándékát jelezte, mostanra azonban ennek ellenkezője valósult meg, hiszen az orosz bombázások erősödtek. A miniszter „hitvány” lépésnek nevezte az orosz elnök döntését.
„Trump asztalán most minden eszköz ott van, és ezeket a héten részletesen mérlegelni fogjuk” – hangsúlyozta Bessent.
Az amerikai sajtó szerint a Fehér Ház több forgatókönyvet is vizsgál: súlyos gazdasági szankciókat, elsősorban az orosz energiaszektor ellen, vagy akár azt is, hogy Washington kivonul a béketeremtési erőfeszítésekből, és hagyja, hogy a háború Ukrajna és Oroszország között folytatódjon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapi kép: Eduardo Munoz, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







