Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Az Európai Bizottság elnöke szankciókat javasol a szélsőséges izraeli miniszterek ellen és az EU-Izrael kereskedelmi megállapodás részleges felfüggesztését tervezi a gázai háború miatt, írta meg a Reuters.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, strasbourgi beszédében jelentette be, hogy szankciókat javasolnak szélsőséges izraeli miniszterek ellen, valamint részlegesen felfüggesztenék az Izraellel kötött társulási megállapodás kereskedelmi vonatkozású részeit.
"Ami Gázában történik, megrázta a világ lelkiismeretét" - fogalmazott von der Leyen az unió helyzetéről szóló éves beszédében. Bár elismerte, hogy Európán belül megosztottság van a gázai kérdésben, ígéretet tett arra, hogy a Bizottság megteszi, amit saját hatáskörében tud. Az elnök nem nevezte meg konkrétan, mely minisztereket érintenék a szankciók, és nem részletezte, pontosan mely kereskedelmi intézkedéseket függesztenék fel.
Gideon Saar izraeli külügyminiszter "sajnálatosnak" nevezte von der Leyen kijelentéseit, és azzal vádolta az elnököt, hogy enged olyan elemek nyomásának, amelyek aláásni igyekeznek az izraeli-európai kapcsolatokat.
Az Európai Unió Izrael legnagyobb kereskedelmi partnere, a két fél közötti áruforgalom tavaly 42,6 milliárd eurót tett ki. A társulási megállapodás kereskedelmi fejezetének teljes felfüggesztése visszavonná az uniós piacra belépő izraeli termékek kereskedelmi kedvezményeit.
Az EU tagállamai megosztottak az Izraellel szembeni politikát illetően. Írország, Spanyolország, Dánia, Svédország és Hollandia az EU-Izrael szabadkereskedelmi megállapodás felfüggesztését szorgalmazza, míg Németország, Magyarország és Csehország ellenzi az ilyen lépéseket. Az egyénekkel szembeni uniós szankciókhoz a tagállamok egyhangú támogatása szükséges.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Von der Leyen bejelentette azt is, hogy a Bizottság felfüggeszti kétoldalú támogatását Izraelnek, ami nem érinti az izraeli civil társadalommal és a Jad Vasem holokauszt-emlékközponttal folytatott munkát.
Címlapi kép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







