Az egyes országok kilátásaira kitérve röviden a Fitch Ratings az amerikai adósságpályát tartja a legkockázatosabbnak.
Emmanuel Macron francia elnök az ENSZ-ben bejelentette, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot, és hangsúlyozta a kétállami megoldás fontosságát az izraeli-palesztin béke érdekében.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kanada, Portugália és Ausztrália mellett tegnap az Egyesült Királyság is csatlakozott ahhoz a 147 országhoz, amelyek hivatalosan elismerik Palesztina államot. Most hasonló bejelentés érkezett Emmanuel Macron-tól is.
A francia elnök hétfőn a Franciaország és Szaúd-Arábia által kezdeményezett közel-keleti csúcstalálkozón szólalt fel, ahol kiemelte: "Eljött az idő" a palesztin állam elismerésére. Macron szerint történelmi felelősség nehezedik a nemzetközi közösségre, hogy megőrizzék a két állam - Izrael és Palesztina - egymás mellett, békében élésének lehetőségét.
A francia államfő közölte, hogy egy francia nagykövetség Palesztinában történő megnyitásának feltétele valamennyi túsz elengedése és a gázai övezeti tűzszünet. Hangsúlyozta, hogy "néhány pillanatra vagyunk attól, hogy elveszítsük" a béke megteremtésének lehetőségét.
Macron felszólította Izraelt, hogy ne akadályozza a béketárgyalásokat, és sürgette a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását, valamint a gázai háború és bombázások leállítását.
A csúcstalálkozón Fejszál bin Ferhán szaúdi külügyminiszter minden országot a palesztin állam elismerésére szólított fel. II. Albert monacói herceg szintén bejelentette, hogy hivatalosan elismeri a palesztin államot, míg António Guterres ENSZ-főtitkár hangsúlyozta, hogy az államiság jog, nem pedig jutalom a palesztinoknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mahmúd Abbász palesztin elnök videóüzenetében felszólította a Hamászt a fegyverletételre, és elítélte a terrorszervezet 2023. október 7-i Izrael elleni támadását. Kijelentette, hogy "a Hamásznak nem lesz semmilyen szerepe a kormányban", és a fegyvereket át kell adniuk a Palesztin Hatóságnak.
A kétállami megoldás az 1993-as oslói megállapodások alapeleme volt, de a békefolyamat azóta mindkét oldalon megrekedt. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábban kijelentette, hogy nem fog beleegyezni a kétállami megoldásba.
Címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







