Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Minden eddiginél közelebb van az ukrajnai háború lezárásához vezető megoldás - mondta Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban hétfőn, reagálva a Berlinben tartott ukrán-európai-amerikai tárgyalásokra.
Donald Trump közölte, hogy a hosszan egyeztetett telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint a német, az olasz, a finn, a francia, a brit, a lengyel, a norvég, a dán és a holland kormány-, illetve államfővel, valamint a NATO főtitkárával.
"A dolgok elég jól haladnak" - foglalta össze a megbeszélések eredményét, és elismerően nyilatkozott arról, ahogy az európai vezetők állnak a háború lezárása érdekében tett amerikai lépésekhez.
Donald Trump egyben kifejtette, jelenleg azon dolgoznak, hogy a háború lezárását illetően "egy lapra hozzák" az ukrán és az orosz elnököt. Megjegyezte, hogy véleménye szerint jelenleg Oroszország a háború lezárását akarja. "A probléma az, hogy egyszer le akarják zárni, aztán hirtelen mégsem akarják, ahogy Ukrajna is egyszer véget akar vetni (a háborúnak), aztán hirtelen mégsem akar" - fogalmazott az amerikai elnök.
Arra a kérdésre, hogy a közelmúltban személyesen beszélt-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Donald Trump igennel válaszolt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A háború lezárását követő biztonsági garanciával kapcsolatban az amerikai elnök elmondta, hogy ezen közösen dolgoznak Európával, amelynek nagy része lesz annak biztosításában, és célnak nevezte, hogy a háború ne kezdődhessen újra.
Címlapi kép: Steve Helber, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







