-9 °C Budapest

Válságban nem kell a hitel a hallgatóknak?

Pénzcentrum
2009. január 22. 15:00

Nehéz eldönteni, vajon a válság meghozza a hitelfelvételi kedvet vagy éppen hogy elriasztja az ügyfeleket, különösen, ha olyan speciális termékről van szó, mint a diákhitel. Magyarországon a hitelkérelmek száma folyamatosan csökkent az utóbbi években, párhuzamosan a felsőoktatásba jelentkezők számának mérséklődésével.

A pótfelvételizőkkel együtt idén ősszel több mint 90 ezer hallgató lépett be a magyar felsőoktatásba, ebből 56 ezer államilag támogatott rendszerben kezdi meg a tanulmányait. Ehhez képest kevésnek tűnhet az a körülbelül 15 ezer hallgató, aki idén diákhitelt igényelt, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a 2001/2002-es tanévben még 85 416-an folyamodtak a hitelért, de a tavalyi félévben is 18 939 volt ez a szám. Őri András, a Diákhitel Zrt. szóvivője szerint tavalyhoz képest nagyjából annyi volt a csökkenés, amennyivel kevesebb első éves hallgató iratkozott be a felsőoktatásba.

Az új igénylők 80 százaléka ugyanis az első éves hallgatók közül kerül ki. Bár az új igénylők legnagyobb arányban a lehetséges maximumösszeget választják (államilag finanszírozott képzésben ez 40 000, költségtérítésesek számára havi 50 000 forint), az összes igénylő adatait figyelembe véve az arányok némileg eltérnek. Az államilag finanszírozottak inkább a havi 30, míg költsgétérítéses társaik csak a havi 40 ezer forintos keretre tartanak igényt, vagyis hallgatóink ígéretes önuralomról tesznek tanúbizonyságot spórolás és el-nem-adósodás tekintetében. Az igénylők 60 százaléka egy összegben kéri a támogatást és csak 40 százalék szeretné havi részletekben megkapni

Annak ellenére, hogy az éves kamat 11 százalékra emelkedett a korábbi 9,5 százalék után, nem befolyásolta különösebben a hallgatók törlesztési hajlandóságát. Persze ebben közrejátszik az, hogy a havi törlesztőrészletet egyáltalán nem befolyásolja a felvett összeg nagysága: az minden esetben a hallgató két évvel korábbi jövedelmének 6 százalékával egyenlő. A notórius nemfizetők aránya - akivel szemben már jogi útra is terelték az ügyet - 4 százalék körül alakul, ami nem jelent változást a korábbi évek gyakorlatához képest. Magas ugyanakkor azok aránya, akik többé-kevésbé előtörlesztik a hitelt - amire egyébként díjmentesen van lehetőségük. A 2007/2008-as tanévben a kötelezően befizetendő 6,5 milliárd forint helyett 12,8 milliárd forint került befizetésre. Viszonylag magas, 20 százalék körüli azok aránya, akik kis elmaradással rendelkeznek, ez azonban fakadhat abból is, hogy a szerződéshez képest előírt 5-i fordulónap helyett néhány nappal később kerül átutalásra a havi törlesztőrészlet.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42