2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
A hazai lakosság rendkívül elégedetlen az egészségüggyel, egy korábbi kutatás alapján a 30 és 49 év közöttiek fele súlyos betegség esetén hajlandó lenne magát külföldön kezeltetni. A nagyobb műtétek vagy kezelések azonban nyugat-európában meglehetősen drágák, ezekre megéri inkább biztosítást kötni. De igaz-e mindez a kevésbé súlyos esetekre? Egy olvasónk példája alapján mutatjuk, hogy nem feltétlenül.
Egyre több a szolgálatás alapú magán egészségbiztosítási ajánlat Magyarországon. A szolgálgatási csomagok között találunk olyanokat (például a CIG Pannóniánál és az UNIQA-nál), amelyek kifejezetten külföldi gyógykezelésre adnak lehetőséget, súlyos megbetegedések, mint péládul rák vagy szívproblémák esetén.
Az ilyen biztosításokat azért érdemes megkötni, mert egy kiszámítható havi díjért cserébe, baj esetén óriási összegbe kerülő ellátást vehetünk igénybe, a hazai egészségügynél jelentősen jobb körülmények között.
De mi a helyzet, ha egy kisebb probléma merül fel, akkor egy osztrák határnál lakó magyar családnak megéri-e Ausztria felé venni az irányít? Egy olvasónk által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott számla szerint legalábbis megfontolandó.
Bár levele szerint ők nem a fent leírt példát valósították meg, hanem síeléskor lett rosszul a kruppos gyermekük, most kapták meg a számlát egy stájerországi kórházból, amelynek végösszege meglepően alacsony, 49,11 euro, tehát körülbelül 15 300 forint.
Nekik ráadásul mindez semmibe sem került, mivel volt uastbiztosításuk, csak tájékoztatóként kapták meg a számlát.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 15 ezer forintért cserébe egy
- általános vizsgálatot (31,1 euro = 9700 forint),
- vérképet (kis rutint és vérvételt 3,9 euróért, ami körülbelül 1215 forint)
- CRP-szint mérést a gyulladások kizárásához (9,73 euro = 3032 forint)
- valamint a vérképhez tartozó, savval kapcsolatos extra vizsgálatot (4,38 euro = 1365 forint).
Ha azzal vetjük össze ezt az összeget, hogy egy 2015-ös KSH-s tanulmány szerint egy kórházi orvosok átlagosan 10 ezer forintnál is több hálapénzt kapnak vizsgálatonként, nem is tűnik olyan borsosnak.
- mondta korábban egy Ausztriában dolgozó magyar orvos a Pénzcentrumnak..
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







