A jövő hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni.
A koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket betartva több vidéki településen már újranyithatnak szabadidőközpontok, parkok, de a biztonsági előírások továbbra is érvényesek, sok helyen a hétvégén is lesznek még korlátozások kirándulóhelyeken.
A Csongrád megyei Makón szombaton nyit a Maros-parti Kalandparton a strand és a központi büfé, a szabadtéri játékok azonban még nem használhatók. Újra várja a vendégeket a Lombkorona sétány is, de a látogatóknak több járványügyi óvintézkedést be kell tartaniuk, így kötelező a szájmaszk viselése és a bejáratnál elhelyezett fertőtlenítő használata - közölte Farkas Éva Erzsébet polgármester.
Hódmezővásárhelyen a kedden megnyitott Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában "idősávokat" jelöltek ki: a 65 év felettiek 9 és 12 óra között használhatják a kültéri medencéket, a fiatalabbak ezt megelőzően és délután úszhatnak.
A Szentesi Sport- és Üdülőközpont 25 méteres kültéri medencéjét szerdától használhatják az úszók. A termálvizes medencék még nem használhatók.
A hétfőn újranyitott Szegedi Vadasparkot a távolságtartásra vonatkozó előírások betartásával látogathatják a vendégek.
Szombathelyen szerdán megnyíltak a rekreációs övezetek - Csónakázó-tó, sportliget, emlékmű - közelében lévő parkolók, ezután az autóval érkezők is látogathatják ezeket a helyszíneket. Pénteken megnyitják a játszótereket is, ahol tájékoztató táblákon ismertetik a járvány idején is biztonságos használatukat. Szombathelyen várhatóan május 13-ától valamennyi óvodában és bölcsődében tartanak ügyeletet, ötös csoportokban foglalkoznak majd a gyerekekkel.
Somogy megyében a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont megkezdte a nyitáshoz szükséges előkészületeket. A honlapjukon azt írták, hogy vendégeket csak a kormányzati részletszabályok ismeretében fogadnak. Úgy vélik, három-négy hét még biztosan kell ahhoz, hogy a fürdőzni vágyók használhassák a létesítményeket.
Siófok fokozatosan nyitja meg óvodáit és bölcsődéjét, egyelőre zárva maradnak a közterületi játszóterek, a könyvtár, és a város kulturális központja. Hétvégére ismét lezárják a város part menti Rózsakertjét a turisták elől - közölte Lengyel Róbert polgármester a város honlapján.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Győr-Moson-Sopron megyében a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. fertőtlenítette a soproni parkerdőben az összes szabadtéri játszóterét és a kilátókat, így ismét látogathatók. A Károly-kilátó és a Kőhalmy Vadászati Múzeum azonban továbbra is zárva marad.
A székesfehérvári központtal működő VADEX Mezőföldi Zrt. péntektől újra megnyitja Fejér megyei szabadtéri közjóléti létesítményeit, vadasparkját és kilátóit: ismét látogatható lesz a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark, a Bence-hegyi kilátó, a Gaja-völgyi Tájcentrum a Károlyi-kilátóval együtt, valamint a Soponyai Ökoturisztikai Központ - közölte a társaság a honlapján. A nem szabadtéri létesítmények, múzeumok, azaz a fehérvárcsurgói Bársony-ház, a soponyai Erdészeti-Vadászati Múzeum és a sukorói tájház - beleértve a halászati múzeumot - továbbra is zárva tartanak.
Szombattól újra látogatható a hévízi tófürdő - közölte honlapján a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az intézmény tájékoztatása szerint egyelőre csak a szabadtéri részleg nyit ki.
A koronavírus-járvány okozta helyzetben a pécsi Csorba Győző Könyvtár új szolgáltatást indított: szerdától néhány száz forintért heti egyszer házhoz viszik a kikölcsönzött könyveket a beiratkozott olvasóknak.
A Pécsi Egyházmegye szombaton online módon igyekszik pótolni a máriagyűdi gyalogos zarándoklatot. Az egyházmegye YouTube csatornáján egész napos élő adással jelentkeznek Máriagyűdről.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







