A félrediagnosztizálás miatt a felépülés elhúzódik, és hónapokkal később sem teljes az állapota, de még nem adta fel.
Aggasztó terjedés: így húzta keresztül már az újévi számításokat is a delta és omikron Covid-mutáns
A koronavírus delta és omikron variánsának terjedése, és így a folytatódó nagy fertőzésveszély miatt az idén is visszafogottan ünnepelte a világ nagy része az Újévet szombat hajnalban a hírügynökségek jelentése szerint. Párizsban lemondták a szokásos tűzijátékot, a londonit csak tévén lehetett megnézni, a New York-i Times Square-en pedig csak korlátozott számú ember vehetett részt a hagyományos ünnepségen.
A Times Square-en általában csaknem 60 ezren szokták megnézni a kivilágított kristálygömb éjféli leeresztését, tavaly szinte senki nem lehetett ott, és ezúttal is csak 15 ezer embert engedtek be a térre. Az eseménnyel egybekötötték az új New York-i polgármester, a demokrata párti, 61 éves Eric Adams eskütételét.
Történt egy halálos tűzijáték-baleset a németországi Hennef városban (Észak-Rajna-Vesztfália tartomány). Egy feltehetőleg házi készítésű tűzijáték robbant fel egy 37 és egy 39 éves férfi mellett az utcán, és súlyosan megsebesítette őket. A 37 éves belehalt sérülésébe, a 39 évest életveszélyes állapotban kórházban ápolják. Berlinben is volt egy tűzijáték-baleset egy zártkörű rendezvényen, ebben 12-en sérültek meg, köztük gyerekek, és mindegyiküket kórházba kellett szállítani.
A világ azt remélte egy évvel ezelőtt, hogy az oltás hozzáférhetővé válásával 2022 elejére sikerül megfékezni a pandémiát, de előbb a delta, majd az omikron vírusvariáns megjelenésével ismét meredeken nőni kezdett az újonnan megfertőződöttek száma szerte a Földön, az utóbbi hét napban több mint egy millió történt, 100 ezerrel több, mint a megelőző héten a Reuters hírügynökség adatai szerint. Az új halálesetek száma viszont nem nő, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy az omikron kevésbé halálos, mint a korábban ismert variációk.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







