Az Országos Mentőszolgálat egy különleges esetről számolt be közösségi oldalán, amely egy kisgyermek balesetével végződött.
Riadót fújtak a szakértők: az állandó alváshiány kamaszoknál súlyos egészségügyi gondokhoz vezethet
Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a tinédzserek körében a Magyar Alvás Szövetség. Míg a gyermekkori alvás szokásokat képesek a szülők kordában tartani, a felnőtt korba történő átmenet időszakában, a már nem gyerek, de még nem felnőtt korukat élő fiatalok körében, csökken az alvásra fordított idő. A szövetség orvosi intézetének, a Budapesti Alvásközpontnak a tapasztalatai alapján számos tinédzser jóval kevesebbet alszik, mint amennyire szükség lenne.
A nemzetközi ajánlások, így a National Sleep Foundation és az American Academy of Sleep Medicine szerint ennek a korosztálynak naponta 8-10 óra pihentető alvásra van szükségük az egészségük megőrzése érdekében. Az alváshiány álmossághoz, figyelemhiányhoz vezet, és befolyásolja a tanulmányi teljesítményt. A tinédzserek nem megfelelő alvása összefüggésbe hozható a depresszió és a viselkedési problémák, valamint a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának a fokozott kockázatával, és negatív hatással van a sportteljesítményre is. Ez részben a cirkadián ritmusuk természetes eltolódásának köszönhető, ami megnehezíti számukra a 23 óra előtti elalvást.
A tinédzsereknek természetes hajlamuk van arra, hogy késő éjszaka fent maradjanak, és reggel tovább aludjanak. Az alvásproblémákhoz hozzájáruló egyéb tényezők közé tartozik a korai iskolakezdés, a házi feladatok és délutáni kötelezettségek megnövekedett terhelése, a mozgalmas társasági élet, és az elektronikus eszközök túlzott használata.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







