3 °C Budapest
Sick man catching seasonal flue

20 éve eltűnt, rettegett népbetegség térhet vissza Európába: figyelmeztetést adott ki a WHO

MTI
2023. március 24. 14:33

Húsz év folyamatos csökkenés után ismét emelkedik a tuberkulózis (tbc) okozta halálozások száma Európában - figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

 Az elsősorban a tüdőt károsító fertőző betegség 2021-ben már 27 300 ember halálát okozta Európában, míg 2020-ban ez a szám 27 000 körül volt. A kontinens leginkább érintett országai Oroszország és Ukrajna voltak, előbbiben nagyjából 4900, utóbbiban 3600 tuberkulózisos halálozást jegyeztek fel.

Az emelkedő számokat a WHO szerint részben az magyarázhatja, hogy a koronavírus-világjárvány alatti leállások miatt a tbc-s esetek diagnózisa sok esetben elmaradt. Ezenkívül növeli a tuberkulózisos halálozások számát az is, hogy egyre elterjedtebb a betegséget okozó baktérium gyógyszerrezisztens mutációja.

A WHO európai részlegéhez tartozó 53 országban 2021-ben mintegy 230 ezren kapták el a tuberkulózist, amelyet baktériumfertőzés okoz. A megbetegedettek összesített száma az előző évekhez képest csökkenést mutat. Az elhalálozások számában észlelhető növekedés viszont amiatt lehet, hogy a pandémia okozta zavarok következtében számos esetben túl későn vagy egyáltalán nem is diagnosztizálták a betegséget.

A WHO azt is kiemelte, hogy 2021-ben már három tbc-s esetből egyet a rifampicin nevű antibiotikumra rezisztens baktérium okozott. Tavaly októberben az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztetett, hogy a 2021-es adatok alapján - szintén húsz éve először - globális szinten újra emelkedni kezdett a tuberkulózisban megbetegedettek száma. Mintegy 10,6 millió tbc-s esetet regisztráltak világszerte, ami 4,5 százalékos emelkedést jelentett a 2020-as év adataihoz képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 12:29