A statisztikai adatok szerint 2025-ben mintegy 10 ezer migráns hagyta félbe a nyelvtanfolyamokat.
Súlyos betegségéről vallott a legendás műsorvezető: egyre többen kapják meg a letaglózó diagnózist
Ben Fogle, az 50 éves kalandor, egy mentális válságot követően beszámolt ADHD diagnózisáról. A posztban kiemelte, hogy ez nem korlátozza, sőt emiatt rendelkezik több kreativitással és empátiával - jelentette a DailyMail.
Ben Fogle, az ismert televíziós műsorvezető és közéleti személyiség nemrégiben tett közzé egy bejegyzést Instagram-oldalán, amelyben felfedte, hogy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) diagnosztizáltak nála. Ez a bejelentés újabb mérföldkő volt Fogle mentális egészségével kapcsolatos nyilvános beszámolóiban, hiszen korábban arról számolt be, hogy diszlexiás (olvasási nehézség).
Az 50 éves műsorvezető elmondta, hogy az élete bizonyos területein egyre nagyobb kihívásokkal kellett szembenéznie, ami végül ehhez a friss diagnózishoz vezetett. Fogle szerint egy "közelmúltbeli mentális vihar" indította el ezt a folyamatot, ami jelentős változást hozott a mindennapi életében. A diagnózissal gyakran jár együtt társadalmi megbélyegzés, de ennek ellenére hangsúlyozta:
az ADHD nem teszi őt törékennyé, bár elismeri sebezhetőségét. Fontosnak tartja az egyéni neurológiai különbségek felismerését anélkül, hogy ezeket egyszerű címkékkel illetnénk.
Az ADHD diagnózisa révén Fogle úgy érzi, hogy jobban megértette önmagát, és azóta többször hangsúlyozta a közösségi média felületeken, hogy nagyon fontos a társadalomi elfogadás gyakorlása a neurológiai sokféleség iránt. Azt is hozzátette, hogy ezek az egyéniségi jegyek növelik a kreativitást és az empátiát.
Fogle emellett beszámolt egy 2013-as traumatikus eseményről is, amikor egy Cotswoldsban lévő vidéki kocsmában, valamilyen pszichotikus anyagot tettek az italába, amelytől pszichotikus állapotba került. Ezután hetekig tartó pszichológiai és orvosi vizsgálatok következtek. Bár több orvos is megerősítette, hogy külső anyag okozta a pszichózist, Fogle szembesült a nyilvánosság és média részéről érkező szkepticizmussal és áldozathibáztatással.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezek az események rávilágítanak az alkoholfogyasztás veszélyeire és arra a társadalmi tendenciára is, amely gyakran inkább az áldozatot hibáztatja. Ugyanis Fogle története bárkivel megeshet!
Ben Fogle nyíltsága mentális egészségügyi küzdéseivel kapcsolatban fontos üzenetet közvetít: felhívja a figyelmet arra, hogy mindenki mögött összetett történet húzódik meg. Kiállása a neurológiai különbségek elfogadása mellett elősegíti a mentális egészség destigmatizálásáról szóló párbeszédet.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







