5 °C Budapest
Ázsiai orvos és egy asszisztens a műtőben a kórházi vénás érsebészeti klinikán.

Hatalmas felfedezést tettek az orvosok: ez visszaszoríthatja a rákbetegségeket, százezrek menekülhetnek meg

2024. november 18. 17:43

A tímusz, más néven a csecsemőmirigy szerepe az egészség megőrzésében jelentősebb lehet, mint korábban gondolták. Egy új amerikai kutatás szerint a tímusz eltávolítása növelheti a halálozás és a rák kialakulásának kockázatát. A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a tímusz megőrzése kiemelten fontos lehet az egészség szempontjából - tudósított a Sciencealert.

A tímusz, vagy csecsemőmirigy, egy kis zsírszerű szerv, amely a szegycsont mögött helyezkedik el. Bár korábban úgy vélték, hogy felnőttkorban már nem tölt be fontos szerepet, egy új kutatás megkérdőjelezi ezt az álláspontot.

Az Amerikai Egyesült Államokban végzett visszamenőleges tanulmány szerint azoknál a pácienseknél, akiknél eltávolították a tímuszt, a műtétet követő öt évben jelentősen megnőtt a halálozás és a rákos megbetegedések kockázata.

David Scadden, a Harvard Egyetem onkológusa a kutatás eredményeit kommentálta kijelentette: "Felfedeztük, hogy a tímusz feltétlenül szükséges az egészséghez. Ha nincs ott, az emberek halálozási és rákkockázata legalább kétszeresére nő."

A tanulmány megfigyelésen alapul, így nem tudja bizonyítani a közvetlen ok-okozati összefüggést a tímusz eltávolítása és a megnövekedett egészségügyi kockázatok között. Ennek ellenére a kutatók azt javasolják, hogy ahol csak lehetséges, a tímusz megőrzése legyen klinikai prioritás.

A tímusz gyermekkorban kulcsfontosságú szerepet játszik az immunrendszer fejlődésében. Korai eltávolítása esetén hosszú távon csökken a T-sejtek száma, amelyek a fehérvérsejtek egy olyan típusa, amely a kórokozók ellen harcol. Serdülőkorra a tímusz összezsugorodik és kevesebb T-sejtet termel, ezért úgy vélték, hogy felnőttkorban már eltávolítható káros következmények nélkül.

A bostoni kutatók egy állami egészségügyi rendszer adatait felhasználva hasonlították össze a szív- és mellkassebészeti műtéten átesett betegek kimenetelét. Az eredmények azt mutatták, hogy a tímusz eltávolításán átesett pácienseknél közel kétszer nagyobb volt a halálozás valószínűsége öt éven belül, mint a kontrollcsoportnál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tímusz eltávolításán átesett betegeknél kétszer nagyobb valószínűséggel alakult ki rák a műtétet követő öt évben, és ezek a daganatok általában agresszívabbak voltak, gyakrabban kiújultak a kezelés után.

A kutatók feltételezik, hogy a tímusz hiánya megzavarhatja a felnőttkori immunrendszer egészséges működését. A vizsgálatban részt vevő vevő páciensek egy alcsoportjánál kevesebb változatos T-sejt-receptort mutattak ki a vérben, ami hozzájárulhat a rák vagy autoimmun betegségek kialakulásához a műtét után.

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: ezek az eredmények együttesen alátámasztják a tímusz szerepét, amely hozzájárul az új T-sejtek termeléséhez felnőttkorban és a felnőttkori emberi egészség fenntartásához. A kutatás eredményeit a The New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban tették közzé.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?