Kép a BAR-listásokra utazó osztrákhitel-csalóról

2010. január 27. 10:32

A bűnüldöző hatóság jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint az alábbi képen látható 34 éves férfi 2009 júliusa és októbere között "Ungvári Tamás" néven BAR-listások által is elérhető osztrákhitel ügyintézésre vonatkozó hirdetést adott fel az interneten - tette közzé a police.hu.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a képen látható férfi ellen

A hirdetésben az szerepelt, hogy egy német hitelintézeten keresztül egy osztrák bank kockázati és befektetési biztosításával kombinálva akár BAR-listásoknak is tud hitelt intézni.

A hitelügyintézés során a hitelbiztosítási- és hitelkockázati díjakat előre beszedte az igénylőktől, akiknek euróban kellett fizetni, a hitelek kifizetésére azonban egyetlen alkalommal sem került sor.

A kapitányság kéri, hogy akinek sérelmére a képen látható férfi hasonló bűncselekményt követett el, vagy a bűncselekménnyel, kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 407-8455/56-142 vagy 56-118 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen és anonim módon hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 18. 16:06
Agrárszektor  |  2026. január 18. 15:26