-4 °C Budapest

Itt segítettek több mint 7 ezer banki ügyfélnek

Pénzcentrum
2013. május 9. 17:02

Működésük első évében több mint hétezer ügyfélmegkeresést kezeltek a PSZÁF, a civil szféra és a kormányhivatalok együttműködése révén 11 megyeszékhelyen működő pénzügyi tanácsadó irodák. A tanácsadó munkatársak útmutatásai is hozzájárultak ahhoz, hogy az állami-banki programok már közel 320 ezer deviza alapú jelzáloghitelesnél szüntették meg vagy csökkentették az árfolyamkockázatot.

2012. áprilisi indulásuk óta 7 ezernél is több ügyfélmegkeresést kezeltek az országszerte 11 megyeszékhelyen - Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrött, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Székesfehérvárott, Szegeden, Szombathelyen és Zalaegerszegen - tevékenykedő pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák. A korábbiakhoz képest kibővített irodahálózatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kiírt közbeszerzési pályázat nyomán a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) működteti két éven át.

A kibővített irodahálózat első évi működését ma közös pécsi sajtótájékoztatón értékelte Szász Károly, a PSZÁF elnöke, Bércesi Ferenc, a Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Hajnal Zsolt, a FOME elnöke. A tanácsadó irodák - a PSZÁF fogyasztóvédelmi tevékenységének támogatóiként - a vidéki lakosság számára könnyen elérhető módon nyújtanak segítséget a pénzügyi fogyasztóknak. Az irodák iránti érdeklődést jelzi, hogy miközben a PSZÁF budapesti ügyfélszolgálata évi mintegy 4600 fogyasztót szolgál ki személyesen, a vidéki irodák már 4400 ügyfelet fogadtak (akiknek így problémájukkal nem kellett a fővárosba utazniuk.) A pénzügyi tanácsadó irodák elérhetősége, s tevékenységük részletes leírása a www.penzugyifogyaszto.hu oldalon található meg.

Az elmúlt egy évi fogyasztói megkeresések négyötöde a pénzpiaci szektorhoz, ezen belül elsősorban a hiteltörlesztésekhez - deviza alapú jelzálogkölcsönök, lakás- és gépjárműhitelek - kötődött, de sokan lakás- vagy kötelező gépjármű-biztosítási sérelmeikre igényeltek orvoslást. Ez is jelzi, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem hatóköre nem szűkíthető le csupán az egyébként nem vitathatóan jelentős devizahiteles problémakörre.

A tanácsadó irodák munkatársai számos alkalommal az állami-banki fizetéskönnyítő programokról való felvilágosítás adásával nyújtottak hatékony segítséget. A PSZÁF a sajtótájékoztatón közzétett friss adatai szerint a megkötött árfolyamgát-szerződések száma idén március végéig országosan meghaladta a 150 ezret, ami a lehetséges igénybe vevők immár egyharmada. A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya 1250 milliárd forint volt, ez a jogosult devizakölcsön-volumen 40 százaléka. Az árfolyamgátba belépettek mostanáig bő 9,2 milliárd forint hitelkamat megfizetése alól mentesültek - immár véglegesen. Az árfolyamgát konstrukció még 2013. május 31-ig nyitva áll az arra jogosultak részére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az eddigi állami-banki intézkedések összességében közel 320 ezer fogyasztó számára szüntették meg vagy csökkentették a devizakitettséget (ez az összes hazai devizahitel-szerződés mintegy harmada). Az elmúlt három évben a jelzáloghiteleknél 72 százalékról 54 százalékra csökkent a deviza alapú kölcsönök aránya. Az állami-banki intézkedések révén összességében tehát ennyivel mérséklődött a lakosság devizakitettsége. Az árfolyamgát konstrukcióban szereplő és forintban gyarapodó gyűjtőszámla miatt ez a devizakitettség a jövőben is folyamatosan csökkeni fog az egész állományra vetítve.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?