5 °C Budapest

Tovább csökkenhetnek a lakáshitelek kamatai

Pénzcentrum
2014. július 9. 16:31

Kiderült, hogy miért vágott a jegybank alapkamatot, de vajon jövő hónaptól még olcsóbbak lesznek a hitelek?

A rövidített jegyzőkönyvből ezúttal kevesebb újdonság derül ki, hiszen júniusban az inflációs jelentés bőséges magyarázatot szolgáltatott a döntés hátterének megértéséhez. A jövőbeli várakozásokat orientáló utalás így hangzik: "A tanácstagok többsége szerint az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre, ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja."

A kamatdöntés kapcsán az alábbi összefoglaló érvek születtek: "Több döntéshozó is kiemelte, hogy a 10 bázispontos csökkentés összhangban van a júniusi inflációs előrejelzéssel, így a lépés tovább erősítheti az intézményi hitelességet. A tanács egy tagjának véleménye szerint ugyanakkor már elérték a kamatcsökkentési ciklus alját, miszerint az alapkamat 2,4 százalékos szinten tartása biztosíthatná az árstabilitást."

Az indoklás alapján további alapkamat-csökkenésre lehet számítani, igaz a Monetáris Tanács meghagyta a lehetőségét annak, hogy megállítsák a vágásokat, ha a helyzet úhy kívánja.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29