0 °C Budapest

Nagy a hajtás a lízingcégeknél: több ezer nagycsaládos vehet hitelből autót

2019. július 8. 09:00

Extra keresletet hozhat a magyar autópiacon és a lízingcégeknél a nagycsaládosok számára július elsejétől elérhető autónként maximum 2,5 millió forintos állami autóvásárlási támogatás - mondta az InfoRádiónak a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

A Magyar Lízingszövetség is arra számít, hogy növekedni fog a kereslet az új autók piacán a nagycsaládosok autóvásárlási programja révén, mondta Tóth Zoltán. Bár különféle becslések léteznek, a lízingszövetség úgy számol, hogy a 160-180 ezer támogatásra jogosult család mintegy 10 százaléka élhet a lehetőséggel a következő három során, amely 18 ezres darabszámot jelent, ennek 40 százaléka pedig finanszírozott lehet végül.

A szakember megerősítette, ahogyan a babaváró támogatás esetében, a lízingszerződéssel autót vásárlók is számíthatnak hitelbírálatra.

"Hitelképesnek kell lennie, és az általános előírásokat teljesítenie kell minden igénylőnek. Nemcsak a jogszabályok által előírt feltételekre gondolok, hanem az egyes lízingcégek által előírt feltételekre is" - mondta.

Bár a finanszírozok számos olyan feltételt szabhatnak, amellyel megpróbálják majd kiszűrni a magas kockázatokat, túlzott szigorra nem számít a Magyar Lízingszövetség főtitkára a részükről.

A finanszírozók is támogatják és örülnek ennek a programnak, szeretnék természetesen ők is, ha üzleteket tudnának ezzel kötni, de az egyébként szokásos feltételeknek itt is meg kell majd felelni

- magyarázta. Természetesen ez csak arra a helyzetre vonatkozik, hogyha valaki lízing útján szeretne új autót vásárolni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 11:29