1 °C Budapest

Segély-milliomosok: nem éri meg dolgozni?

Pénzcentrum
2008. március 17. 10:05

Sokkolták a közvéleményt a brit konzervatív párt által nyilvánosságra hozott számok, melyek szerint a szigetországban 20 ezer háztartás részesül évente legalább 30 ezer fontos állami segélyben, míg az egyéni átlagkereset 25 ezer font alatti.

Ahhoz hogy valaki 30 000 fontot vigyen haza, nagyságrendileg 42 000 fontot kell megkeresnie az Egyesült Királyságban. A legfrissebb számok egyértelműen azt mutatják, hogy a brit szociális rendszer nem működik megfelelően, országszerte rengetegen sportot űznek ugyanis a segélyből élésből, hiszen ez túl jó alternatívát jelent a munkavállalással szemben.

A konzervatívok természetesen a munkáspárti kormány támadására használják az előkerített adatokat. Kritikájuk szerint nem is csoda, hogy a kormány képtelen visszaterelni az embereket a munkahelyekre. A részletes statisztikák rávilágítanak, hogy több mint 50 helységben az aktív korú lakosság legalább fele a szociális juttatásokból él munkavállalás helyett.

Egy múlt hónapban közzétett jelentés is rávilágított már, hogy Nagy-Britanniában mintegy 6 millióan élnek olyan háztartásban, ahol senki nem dolgozik és kizárólag az állami juttatásokra alapoznak. (Az érintett kör 60%-a legalább öt éve él segélyekből.)

A szigetország komplex szociális rendszerének hibáinak egyikére világít rá, hogy mintegy 101 000 drog és alkoholfüggő kap táppénzhez hasonló juttatást, mely érték 10 év alatt több mint duplájára emelkedett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Miközben rengetegen visszaélnek a kiskapukkal, nem szabad elfelejteni, hogy sok embernek valóban nincs lehetősége munkát vállalni, ezért is olyan nehéz úgy átalakítani a rendszert, hogy a visszaélők kiessenek a támogatott körből, a valóban rászorulók azonban ne veszítsék el jogosultságukat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 16:32