A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Történelmi bukóba szaladhat bele a brit kormánypárt: fogy a levegő Rishi Sunak körül, ezt nem lesz egyszerű túlélni
Eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedheti el a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt a július 4-i parlamenti választásokon. A Munkáspárt Sir Keir Starmer miniszterelnök-jelölt vezetésével 453 képviselői mandátumot szerezhet a 650 fős alsóházban.
A kedden ismertetett legfrissebb felmérés szerint eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedheti el a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt a július 4-i parlamenti választásokon.
Az Ipsos közvéleménykutató cég által 19 689 választó bevonásával elvégzett országos reprezentatív vizsgálat kimutatta, hogy a Munkáspárt - a legnagyobb ellenzéki erő - Sir Keir Starmer miniszterelnök-jelölt vezetésével 453 képviselői mandátumot szerezhet a 650 fős alsóházban, és ezzel 256 fős többségbe kerülhet az összes többi frakció együttes várható létszámához képest.
A Munkáspárt Tony Blair vezetésével az 1997-es választások után 418 tagú frakcióval és 179 fős alsóházi többséggel alakíthatott kormányt. Ez a Labour eddigi legnagyobb arányú választási győzelme, de ha az Ipsos kedden ismertetett előrejelzése beválik, Starmer ennél is nagyobb győzelemre vezetheti a pártot a júliusi választáson.
Az Ipsos felmérése szerint a 2010 óta kormányzó, Rishi Sunak miniszterelnök vezette Konzervatív Párt frakciójának létszáma ugyanakkor az előző, 2019-es választáson elnyert 348-ról 115-re csökkenne, vagyis a konzervatívok gyengébb eredményt érnének el, mint az 1906-os parlamenti választásokon, amikor 156 képviselői mandátumot szereztek. Ez volt a Konzervatív Párt történetének eddigi legrosszabb választási eredménye.
Az Ipsos modellszámításai szerint elveszítheti képviselői mandátumát Grant Shapps védelmi miniszter, Penny Mordaunt, a konzervatívok alsóházi frakcióvezetője, Gillian Keegan oktatási miniszter és Jacob Rees-Mogg volt kabinetminiszter, a Konzervatív Párt radikálisan EU-szkeptikus jobbszárnyának egyik legbefolyásosabb tagja. Az Ipsos felmérése szerint szoros versenyre kell felkészülnie parlamenti mandátumának megőrzéséért Jeremy Hunt pénzügyminiszternek is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A cég ugyanakkor valószínűsíti, hogy most első ízben képviselői helyhez juthat Nigel Farage, a Reform UK párt vezetője. Farage a brit EU-tagság négy és fél évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) előtt évtizedekig kampányolt azért, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.
Az Ipsos által használt MRP vizsgálati modell a hagyományos választói minták sokszorosára terjed ki és száznál több kritériumot vesz figyelembe. Ugyanennek a modellnek a használatával más brit közvéleménykutató cégek is a Konzervatív Párt súlyos vereségét vetítették előre legutóbbi felméréseikben. A Survation által a múlt héten elvégzett MRP-vizsgálat azt valószínűsítette, hogy a Munkáspárt 456 képviselői mandátumot szerezhet és ezzel 262 fős többségbe kerülhet, a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának létszáma ugyanakkor 72-re csökkenhet.
Címlapkép: Brit parlament, MTI/MTVA
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







