Újabb Spar-üzlet húzza le a rolót Magyarországon: a paksi bolt bezárása után Oroszlányban is végleg bezár egy áruház február 15-én.
Egyre több magyar csúszik ki a középosztályból: ekkora fizuval már jómódúnak mondhatod magad
Miközben öt év alatt megduplázódott a nettó mediánkereset Magyarországon, az adatok mögé nézve már korántsem ennyire rózsás a kép. A legrosszabbul keresők bére például alig haladja meg a minimálbért, miközben a legjobban keresők már nettó egymillió forint felett visznek haza havonta. „A béremelkedés nagyobb részét megette az infláció” – mondta Hornyák József, a Portfolio elemzője. Molnár László, a GKI kutatója szerint a statisztikák sokszor félrevezetőek: „Senki nem érzékeli, hogy ekkora mértékben nőtt volna az életszínvonala.” A szakértők szerint a bérolló tovább nőhet a következő években, még ha a minimálbérek emelése némileg lassítja is ezt a folyamatot.
Öt év alatt csaknem a duplájára nőtt Magyarországon a nettó mediánkereset, ráadásul a legutóbbi, tavaly utolsó negyedévi adatokra sem panaszkodhatunk, ha megnézzük a változásokat százalékban. Egyetlen év alatt, 2023 és 2024 vége között tizennégy százalékkal nőtt az érték (ez a bruttó keresetre is igaz), viszont amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy ez a százalékos érték évek óta a legalacsonyabb az év/éves összevetések között.
Még elkeserítőbb a helyzet akkor, ha a jövedelmi ötödök, az úgynevezett kvintilisek háza táján nézünk szét. Ebből ugyanis az derült ki, hogy éppen a legkisebb keresetű magyaroknak növekedett a legkisebb mértékben a fizetése az egy évvel korábbihoz képest, míg az elit fizetéssel rendelkezők is több mint tíz százalékos növekedést realizálhattak.
Ami pedig a konkrét számokat illeti kvintilisenként, még durvább a helyzet: egész egyszerűen nem képes megállni a bérolló, nagy különbséget találunk a legjobb és legrosszabb fizetésűek nettó mediánkeresetei között. Újra fejest ugrottunk a KSH kereseti adataiba, hogy elemezzük az adatokat.
Hogy számoljuk ki?
Kezdetnek érdemes lehet tisztázni, mit is értünk pontosan mediánkereset alatt. Definíció szerint ez azt jelenti, hogy a fizetéseket a statisztika sorba rendezi, és a középső érték lesz a medián; a dolgozók fele ennél többet, a másik fele pedig ennél kevesebbet keres. Átlagbér esetén máshogy számítunk, ekkor ugyanis összeadják a dolgozók bérét, és elosztják a létszámmal: persze ennek megvan az a szépsége, hogy a magasabb fizetések igen alaposan megdobják az átlagot, ezért is csodálkozhatunk a havi átlagbér-statisztikák közreadásakor, hogy miért marad el ennyivel a fizetésünk ettől.
Nemrégiben mi is megnéztük az átlagkereseteket nemekre, korcsoportokra bontva, és már itt sem kaptunk valami szívmelengető eredményeket. Kiderült például, hogy a férfiak havi bruttó áglagkeresete még mindig csaknem százezer forinttal magasabb, mint a nőkl, és az is, hogy a munkaerőpiacon legaktívabb korosztály egy év alatt nem kapott valami komoly béremelkedést. Ezt a cikket ide kattintva olvashatod el újra:
Hatalmasat nőtt a nettó mediánbér
Nézzük most a bruttó és a nettó mediánbért a legutoljára közreadott, tavaly IV. negyedévi adatok alapján. Rögtön az utolsó, vagyis a legfrisebb adatra pillantva látjuk, hogy egészen szép értéket kapunk: a bruttó érték pontosan 547 ezer, míg a nettó mediánbér 363 ezer forint volt december 31-i adat szerint. Utóbbi azért is különösen örvendetes, mert jól példázza, hogy a keresetek a covid, majd az orosz-ukrán háború okozta gazdasági mikroválságok után is talpraálltak, és a 2020 elejihez képest már csaknem a duplája a mostani.
Sokkal kevésbé van okunk örülni, ha sázzalékos változásban is megnézzük a bruttó és nettó mediánkereseteket. Ebben az összevetésben az látszik, hogy 2024 utolsó három hónapjában 14 százalékos emelkedést realizálhatott mindkét érték az előző év azonos időszakához képest. Csakhogy ezy a 14 százalék nemhogy nem kiemelkedő növekvés, hanem évek óta a legkisebb: az elmúlt években a negatív rekorder 2023 harmadik negyedévében jött, és az is nagyobb tudott lenni 15 százaléknál.
Óriási a magyar bérolló
A kvintilisek jövedelmi helyzetének vizsgálatakor a szatiksztika öt egyenlő részre osztja a kereseti csoportokat, természetesen sorba rendezés után. Más statisztikák esetében láthatunk olyat is, amikor jövedelmi tizedekről beszélünk, itt most más a helyzet.
A kvintilisek esetében is jól látszik, milyen brutális bérszakadék tátong a legjobb és a legrosszabb keresetűek között Magyarországon: tavaly az utolsó negyedévet figyelembe véve a legrosszabb keresetűek nettója mindössze 183 ezer forint volt, de a bruttó sem volt sokkal nagyobb 275 ezernél.
Ez azt is jelenti, hogy a bruttó mediánkereset a legrosszabb bérrel rendelkezőknél alig tízezer forinttal lépte át a 2024-es minimálbért, ami bruttó 266 ezer forint volt.
Mindeközben a legjobb keresetűek, vagyis az ötödik kvintilisbe tartozók negyedik negyedéves havi átlagbére átlépte a nettó egymillió forintot - mint ez a fenti grafikonon is jól látszik - vagyis a legjobb és legrosszabb keresetűek nettójában több mint ötszörös a különbség.
Az is látható, hogy ha valakinek a nettó fizetése eléri a 364 ezer forintot, ő már a harmadik jövedelmi ötödbe tartozik, azaz kicsit leegyszerűsítve a "középosztályhoz", nettó 494 ezer forint felett pedig már igencsak jó keresetűnek számít az ember.
Végezetül megmutatjuk az alábbi grafikonon azt is, mekkora mértékben nőtt a tavalyi utolsó három hónapra a kvintilisenkénti átlagbér. Mint lent láthatjuk, éppen a legkisebb keresetűek esetében volt a legkisebb a növekedés: ők az előző év végéhez képest mindössze 9,4 százalékos növekedést ralizálhattak, még a legjobb fizetésűek is 11 százalékos átlagos növekedésnek örülhettek. A legnagyobb mértékben a 3. jövedelmi ötödben realizálhatták a bérnövekedést, itt 13,8 százalékkal lett több a mediánbér.
Felzabálja a pénzünket az infláció
Hornyák József, a Portfolio elemzője lapunknak arról beszélt, hogy bár a bérolló valóban nagy, a legalacsonyabb keresetűek esetében nyomós oka van - és nem is ők tehetnek róla egyedül, külső körülmény befolyásolja bérüket.
A legalacsonyabb és a legmagasabb keresetű jövedelmi ötödök között az elmúlt években ötszörös különbséget láttunk. Alapvetően a legrosszabbul kereső 20%-nak a bérét a minimálbér és a garantált bérminimum alakulása befolyásolja, ami régiós szinten egyébként nem nőtt kiemelkedő mértékben az elmúlt évtizedben. A következő években arra lehet számítani, hogy kissé gyorsabban nőhet a minimálbéren keresők fizetése, mint a jobban fizetett dolgozóké, ha valóban megvalósul a tervezett, kétszámjegyű béremelés a legkisebb fizetéseknél
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- fogalmazott az elemző. Arra is kitért még, hogy bár valóban komoly átlagkereset-növekedést látunk, a nap végén a háztartások nem sokat érezhettek ebből még akkor sem, ha az infláció már több mint egy éve 10 százalék alatt van.
A bruttó átlagkereset 9-10%-kal nőtt az elmúlt hónapokban, ennek azonban több mint a felét elvitte az infláció. A következő hónapokban arra lehet számítani, hogy az infláció kissé alacsonyabb lesz, így várhatóan nő a fizetések vásárlóereje
- mondta még az elemző. Végezetül megjegyezte, hogy bár valóban duplázódást látni a béreknél, az összkép finoman szólva is csalóka, és erről szintén az infláció tehet nagyobb részben.
2020-hoz képest a fizetések gyakorlatilag megduplázódtak Magyarországon. Ez azonban csak a nominális, vagyis a forintban kifejezett béreket jelenti. Inflációval korrigálva más kép tárul elénk. Öt év alatt 20%-kal nőtt a keresetek vásárlóereje (vagyis a reálkereset), ami azt jelenti, hogy a béremelkedés nagyobb részét „megette” az infláció
- fejtette ki a Pénzcentrumnak Hornyák József.
Sokféle értelmezés nyerhet teret
Más irányból közelítette meg a kérdést lapunknak Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Intézet kutatója. Mint fogalmazott, eleve kissé fals képet ad, hogy a nyugdíjasok esetében nem számol a statisztika kvintiliseket annak ellenére, hogy a fogyasztás egy jelentős hányadát adják.
A nyugdíjasoknál nem is kell kvintilist mérni, ugyanis inflációkövető volt a nyugdíjemelés, tehát a reálfogyasztás-növekedés nulla az ő esetükben – és ők adják a fogyasztás közel harmadát. A keresetek adják körülbelül a kétharmadot, 60 százalékot , körülbelül 25-30 százalék a nyugdíj, a maradék vállalkozói jövedelem. Vagyis inkább az látszik, hogy - részben maguk a keresetek szóródása miatt - valójában az igazán nagy nominális növekmény a nagykeresetűeknél jelenik meg, hiába kisebb volt az emelkedés mértéke. Emellett az életszínvonal azért meghatározza, hogy ki mennyit költhet, emiatt mondják azt a szociológusok, hogy mivel a fogyasztáson belül az élelmiszerek és az üzemanyag súlya meghatározó – a külföldi utak viszont nem jellemzőek. Emiatt az alapjavak áremelkedése meghatározó, ha magasabb, mint az átlagé, márpedig magasabb volt
- mondta erről a szakértő. Azt is elmondta, hogy szerinte sem érzékelik az emberek, hogy az életszínvonaluk is a tizedével javult volna - erről azonban nem az infláció tehet egyedül. Példát is hozott a KSH méréseinek anomáliájára.
A KSH adatai szerint ugye az átlagárindex 3,7 százalék volt, és elvben náluk is egyre jobban közelít az átlagos árindexhez a saját árindexük. Ugyanakkor, ha megkérdezünk bárkit az utcán, akkor senki nem érzékeli, hogy ekkora mértékben növekedett volna, ennek pedig egyszerű az oka: az, hogy azért mégse ugyanazt vesszük, mint amit a KSH mér. Jellemzően a legolcsóbb terméket figyelik, és lehet, hogy a lakosság nem a legolcsóbb terméket veszi az adott termékkörben, hanem megszokott valamilyen terméket, mondjuk egy középárfekvésűt, és ő azt veszi továbbra is, nem pedig a legolcsóbbat. Klasszikus probléma ez például a műszaki cikkeknél: folyamatosan azt hozza ki a KSH, hogy a műszaki cikkek ára csökken, de ha bemegyünk a boltba, látjuk, hogy nő – hiszen itt sem kizárólag a legolcsóbbat vásároljuk, elég a mobiltelefonokra gondolni
- tette hozzá Molnár László. A legfelső kvintilisekről pedig azt mondja: a rengeteg hazánkban működő multik ha nem is torzítják, de jelentősen eltérítik a legfelső ötöd kereseti számait, erre azonban még iskolázottsági mutatók is magyarázatul szolgálnak.
Nyilván a külföldi cég menedzserbérei a legfelső kvintilisben sokkal erőteljesebben megjelennek, mint mondjuk a 3 millió 700 ezer lakos esetében, ahol kisebb lenne a súlyuk ezeknek a magas jövedelműeknek. Ha megnézünk egy másik statisztikát, ami meg az iskolai végzettség szerint nézi a jövedelmeket, akkor ott azért látszik, hogy a szakmunkások és a diplomások között is van nagyjából egy két és félszeres bérkülönbség, valamint a diplomásokon belül a főiskolai és az egyetemi fokozat között is van vagy 30 százalék. Vagyis minél több diplomás van, annál inkább a fölső kvintilisekben dinamikusabban nő a bér, és cserélődési folyamat is van, tehát ahogy a nyugdíjba vonulók között kicsi volt a diplomások aránya, úgy a belépők között magas. Az meg ugye a fölső kvintiliseknek az átlagát fölfelé fogja húzni a jövedelmi statisztikákban is
- mondta lapunknak a GKI kutatója.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







