A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
Ezek a magyar dolgozók brutálisan megszedték magukat az elmúlt években: ők ma közel háromszor annyit keresnek, mint korábban
Az elmúlt években jelentős bérmozgások mentek végbe a magyar munkaerőpiacon. Az orvosoknál és szakorvosoknál a bértábla-átalakítás több százezer, sőt milliós havi emelkedést hozott, miközben a reálbérek is jelentősen növekedtek. A közlekedésben dolgozó pilóták, hajózómérnökök és utaskísérők pedig szintén a legnagyobb nyertesek közé tartoznak, részben a magas képzettségi elvárások és a felelősség miatt is. A Pénzcentrumon most összeszedtük azt a tíz szakmát, ahol 2019 és 2024 között a legnagyobb mértékben emelkedtek a fizetések. A számok nemcsak a keresetek növekedését, hanem a munkaerőpiac alakulását is jól mutatják.
Az elmúlt években látványos bérmozgások zajlottak le a hazai munkaerőpiacon. Mindennek oka nem csupán az inflációs nyomás, hiszen egyes területeken a bérek nem pusztán csak követték az árak emelkedését, hanem reálértéken is jelentős növekedést mutattak. A 2019 és 2024 közötti időszak legnagyobb nyertesei a bérnövekedés szempontjából elsősorban az egészségügyhöz és a közlekedéshez kapcsolódó foglalkozások. Ezekben a szakmákban sokszor a megfelelő munkaerő hiánya vagy az állami béremelési programok is segítették a fizetések növekedését.
A bérnövekedési adatok mögé azért is érdemes benézni, mivel ezek az információk akár iránytűként is szolgálhatnak egy pályaválasztás előtt álló fiatalnak vagy pályamódosítást fontolgató munkavállalónak, számukra ugyanis alapvető kérdés lehet, hogy mely szakmákban számíthatnak biztos megélhetésre és kiemelkedő jövedelemre hosszabb távon is. Emellett akár arról is képet kaphatunk, hogy az ágazatok között milyen különbségek vannak a fizetések szempontjából, hogy hol van munkaerőhiány, és hogy mely területeken hajlandó az állam komolyabb forrásokat mozgósítani.
A következőkben bemutatjuk, hogy mely foglalkozásokban nőttek a legnagyobb mértékben a bérek az elmúlt évek alatt, és hogy milyen tényezők állhatnak elsősorban a folyamat mögött. Ehhez előbb tekintsük meg az alábbi grafikát.
A fentebbi ábra is jól mutatja, hogy a legnagyobb mértékű bérnövekedés az általános orvosoknál történt a 2019 és 2024 közötti időszakban. A KSH adatai szerint 2019-ben a teljes munkaidőben alkalmazásban álló általános orvosok bruttó átlagkeresete 427 551 forint volt, addig ez az összeg 2024-re bruttó 1 396 114 forintra emelkedett. Ez közel 969 ezer forintos többletet jelent, ami több mint 226 százalékos növekedésnek felel meg. A drasztikus béremelkedés mögött elsősorban az orvosi bértábla átalakítása áll, és hogy a kormány 2021 és 2023 között több lépcsőben emelte az állami egészségügyben dolgozó orvosok fizetését. Ennek célja az volt, hogy csökkentsék az elvándorlást, hogy megszüntessék a hálapénzt és hogy szétválasszák a köz- és magánellátást. A statmonitor adatai szerint az általános orvosoknak a 2019-ben kapott 427 551 forintos fizetésük értékének megőrzéséhez 2024-ben bruttó 677 241 forintot kellett volna keresniük, ennek viszont több mint dupláját kapták. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az orvosok korábban kiemelkedően jól kerestek volna, a 2019-es bérszint nem állt arányban sem a képzettséggel, sem a felelősséggel, sem a munkaterheléssel, így az emelés időszerű és szükséges volt.
A szakorvosok bére szintén jelentős növekedést mutatott 2019 és 2024 között. 2019-ben átlagosan bruttó 741 848 forintot kerestek, míg 2024-ben már bruttó 2 092 133 forintot. Ez több mint 1,35 millió forintos növekedést és több mint 182 százalékos emelkedést jelent. A szakorvosok fizetésének emelkedése mögött is hasonló folyamatok vannak, mint az általános orvosoknál. A statmonitor adatai szerint fizetésük értékének megőrzéséhez a szakorvosoknak 2024-ben bruttó 1 175 087 forintot kellett volna keresniük, ennél viszont lényegesen magasabb volt a béremelés, mely náluk is szükségszerű volt már.
Az általános orvosokhoz és szakorvosokhoz hasonlóan az egészségügyi tevékenységet folytató egységek vezetői esetében is markáns bérnövekedés volt tapasztalható. Míg 2019-ben átlagosan bruttó 718 722 forintot kerestek, míg 2024-re ez az összeg 1 771 845 forintra emelkedett. Ez több mint 1,05 millió forintos, és közel 147 százalékos növekedést jelent. A statmonitor adatai szerint fizetésük értékének megőrzéséhez a pozícióban dolgozóknak 2024-ben bruttó 1 138 456 forintot kellett volna keresniük, de itt is jóval magasabb volt a bérnövekedés. Itt is hasonló okok állnak a folyamat mögött: a bértábla átalakítása, valamint a többlépcsős béremelés.
Az egészségügyben dolgozók közül a szülész(nő)i tevékenység segítői is jelentős bérnövekedést tapasztalhattak az elmúlt években. 2019-ben átlagosan bruttó 322 142 forintot kerestek, 2024-re viszont már bruttó 772 898 forintra emelkedett a fizetésük. Ez több mint 450 ezer forintos és közel 140 százalékos emelkedést jelent. A statmonitor adatai szerint fizetésük értékének megőrzéséhez az ebben a pozícióban dolgozóknak 2024-ben bruttó 510 273 forintot kellett volna keresniük, ennél azonban jelentősebb volt a bérük emelkedése.
A légijármű-vezetők és hajózómérnökök bére is látványosan megugrott az elmúlt években, és ha csak a forintosított értéket nézzük, az ő fizetésük nőtt a legjobban, összesen átlagosan 2 166 018 forinttal. Míg 2019-ben bruttó 969 051 forint volt az átlagkeresetük 2024-re ez bruttó 3 135 069 forintra emelkedett, ami több mint 223 százalékos növekedést jelent. A statmonitor adatai szerint a légijármű-vezetők és hajózómérnökök a 2019-ben kapott fizetésük értékének megőrzéséhez 2024-ben bruttó 1 534 977 forintot kellett volna keresniük, ehhez képest – az orvosokéhoz hasonlóan – ők is körülbelül a dupláját kapták ennek. A kimagasló fizetést indokolja többek közt a rendkívül magas képzettségi követelmény, a speciális tudás és a hatalmas felelősség is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fogorvosok szintén az egyik legnagyobb nyertesei voltak az elmúlt éveknek, ha a fizetéseket nézzük. 2019-ben átlagosan bruttó 320 189 forintot kerestek, míg 2024-re ez az összeg bruttó 957 727 forintra emelkedett. A növekedés mértéke meghaladta a 637 ezer forintot, ami közel 199 százalékos emelkedést jelent. A statmonitor adatai szerint bérük értékének megőrzéséhez a fogorvosoknak 2024-ben bruttó 507 179 forintot kellett volna keresniük, de ennél sokkal nagyobb volt a bérnövekedés a szakmában. Mint arról korábban már írtunk a Pénzcentrumon, nem csak a fogorvosok bére növekedett drámaian az elmúlt években, hanem a fogászati kezelések ára is megugrott, egyes beavatkozások akár 100 százalékkal is drágulhattak.
Az utaskísérők, legyen szó repülőgépen vagy hajón dolgozókról, szintén látványos bérnövekedést tudhatnak magukénak. Az ő esetükben a 2019-es bruttó 293 097 forintos átlagbér ugyanis 2024-re bruttó 868 684 forintra emelkedett, ami több mint 575 ezer forintos emelkedést és közel 196 százalékos növekedést jelent. Ugyan a fizetésük a megemelt összeggel együtt sem kirívó, és értékükben elmaradnak a bérlista elején lévő bérektől, a bérnövekedésük üteme ugyanakkor figyelemre méltó. Ennek oka lehet többek közt, hogy a munkakörhöz kapcsolódó elvárások sokrétűek. Egyrészt az utaskísérőknek kiváló kommunikációs és konfliktuskezelési készségekkel kell rendelkezniük, de emellett biztonsági és egészségügyi vészhelyzetekben is azonnal helyt kell tudniuk állni, valamint általában rendszertelen munkarendben kell dolgozniuk. A statmonitor adatai szerint az utaskísérőknek a 2019-ben kapott fizetésük értékének megőrzéséhez 2024-ben bruttó 464 266 forintot kellett volna keresniük, de ennél ők is lényegesen magasabb összeget kaptak.
A tengeri és belvízi hajóparancsnokok, valamint fedélzeti tisztek szintén azok közé a szakmák közé tartoznak, ahol a bérek látványosan emelkedtek 2019 és 2024 között. Az ebben a szakmában dolgozók hajókat és hasonló vízi járműveket irányítanak, valamint elvégzik az ehhez kapcsolódó szárazföldi feladatokat is, továbbá a hajók fedélzetén található mechanikus és elektromos gépeket kezelik és üzemeltetik. Az ő fizetésük 2019-ben bruttó 315 521 forint volt, amely 2024-re 865 733 forintra emelkedett. Ez több mint 550 ezer forintos növekedést és több mint 174 százalékos emelkedést jelent. Fizetésük értékének megőrzéséhez a statmonitor adatai szerint 2024-ben bruttó 499 785 forintot kellett volna kapniuk, ennél náluk is jóval magasabb volt az emelés.
A pszichológusok bére is jelentősen emelkedett 2019 és 2024 között. Az átlagos havi keresetük bruttó 341 144 forintról 827 236 forintra nőtt. Ez több mint 486 ezer forintos és mintegy 142 százalékos emelkedést jelent. A statmonitor adatai szerint a pszichológusoknak a fizetésük értékének megőrzéséhez 2024-ben bruttó 540 372 forintot kellett volna keresniük 2024-ben, ugyanakkor bérük ennél jóval nagyobb mértékben növekedett. Mindez nem véletlen, hiszen a mentális egészség fontossága egyre jobban előtérbe került az elmúlt években. A társadalmi diskurzus is sokat változott a témával kapcsolatban, és egyre kevésbé jelent stigmát, ha valaki felvállalja, hogy vette már igénybe pszichológus segítségét, mindemellett a pandémia is növelte a pszichológiai ellátások iránti keresletet.
Jelentős bérnövekedéssel szerepelnek az egyéb személygondozási foglalkozásúak is a tízes listán. Az ebben a pozícióban dolgozók bére 2019-ben bruttó 205 994 forint volt, míg a bér 2024-re már bruttó 492 271 forintra emelkedett. Ez közel 286 ezer forintos és mintegy 139 százalékos emelkedést jelent. A statmonitor adatai szerint bérük értékének megőrzéséhez 2024-ben bruttó 326 295 forintot kellett volna keresniük, ennél viszont magasabb volt a bérnövekedés. Hiába ugyanakkor a jelentős emelés, fizetésük továbbra sem kimagasló, különösen a tízes listán szereplő többi foglalkozással összevetve tűnik alacsonynak.
Az elmúlt évek bérfolyamatai jól mutatják tehát, mely ágazatok jártak a legjobban, ha a fizetések emelkedéséről beszélünk. Bár több szakmában a bérek reálértéken is érdemben emelkedtek, ez sok esetben inkább a korábbi alulfizetettség korrekcióját jelenti, főleg az egészségügy területén. Fontos megjegyezni továbbá, hogy drasztikus béremelések után sem minden esetben kiemelkedőek a jövedelmek. A bérnövekedési adatok értelmezésekor ezért nemcsak a százalékos változásokat, hanem az abszolút összegeket is érdemes figyelembe venni, ezek együtt adják meg ugyanis azt a valós képet, amely alapján egy-egy szakma anyagi megbecsültsége hosszabb távon is megítélhető.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







