Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon valóban megéri-e diplomát szerezni a mai munkaerőpiacon, vagy egy jól választott szakmával is elérhető a kiemelkedő fizetés.
Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly - mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este.
>>> Itt vannak a 2016-os felvételi ponthatárai <<<
Tájékoztatása szerint a felvételt nyert hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, 24 százaléka költségtérítéses képzésben kezdheti meg tanulmányait.
Palkovics László a legnépszerűbb szakok között a pedagógusképzést említette, ahol 13-14 százalékkal volt magasabb a jelentkezés. Ezen belül kiemelkedett az óvodapedagógus és a kisgyermeknevelő pedagógus. Továbbá jelentős növekedés tapasztalható a gazdálkodástudomány területén, valamint az informatikai képzéseknél - közölte.
Palkovics László hozzátette: 41 szaknál határozták meg idén is előzetesen a ponthatárokat, ezek közül több szaknál csökkentek az előző évihez képest a ponthatárok. Példaként a pénzügy-számvitel szakot említette, ahová így több hallgató kerülhetett be.
Szólt arról is, hogy a duális képzésekre majdnem 10 ezer hallgató jelentkezett, ami lényegesen több mint az előző évben. A felvettek száma mintegy 7 ezer, ami azt jelenti, ők a vállalatok által felajánlott mintegy 3 ezer helyre jó eséllyel pályázik majd. Ezen területen növekedés volt a műszaki, a gazdálkodástudományi és az agrárterületen egyaránt, ahogy több hallgató lesz a természettudományos területen is - jelezte.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







