Az Európai Unióban 2024-ben a 65 év feletti nők átlagos nyugdíja 24,5 százalékkal maradt el a férfiakétól.
A hazai nyugdíjrendszer a következő másfél évtizedben egyensúlyban maradhat, azonban 2030-tól a rendszerben meglévő feszültségek kiéleződnek. A fiatalabb korosztályból mintegy 1 millió fő hiányzik, ami azt jelenti, hogy bármennyit is dolgoznak is ezek az emberek, csak jóval kevesebb járulékot lehet majd beszedni a teljes nyugdíjrendszer fenntartására. A megoldás Botos Katalin szerint az, ha a 30-as generáció elkezd öngondoskodás formájában megtakarítani, míg az állam részéről a gyermekvállalás és a foglalkoztatás terén kellene előrelépni - derült ki a Ma Reggel című műsorból.
Orbán Viktor miniszterelnök az Idősügyi Tanács múlt heti nyitóülésén azt mondta, hogy a kormány egyik legfontosabb feladatának a nyugdíjak értékállóságának fenntartását tartja. Többek között erről is beszélt Botos Katalin közgazdász egy műsorban. A közgazdász-professzor szerint a kormány próbál mindent megtenni, hogy 2030-ig a nyugdíjrendszer fenntartható legyen, ezért szorgalmazzák azt is, hogy minél több idősebb ember dolgozzon.
Viszont az óriási kihívás, hogy
Világos, hogy amikor ez a korosztály munkába áll, akármeddig dolgozik és fizeti a járulékot, ez összességében kevesebb lesz. Így elkerülhetetlen, hogy 2030 után a nyugdíjrendszerrel ne legyen probléma. Amennyiben feltesszük azt, hogy a mindenkori járulékokból finanszírozzák a járandóságokat, akkor a kevesebb járulékbevétel miatt a biztosítási elv alapján nagyon fel kell készülnünk erre az időszakra.
A szakértő szerint két megoldás lehet erre a helyzetre. Az egyik az, hogy a fiatalabb generációnak (30-as éveiben járó generációnak) minél hamarabb el kell kezdenie takarékoskodni. A befizetett járulékokból lehet állami nyugdíjra számítani, de "az lesz annyi, amennyi", ezt kell öngondoskodási formákból kiegészíteni. Botos Katalin szerint a másik lehetőség, hogy a kettős járulékot fizető embereknél, akik gyermeket is nevelnek, azoknak a nyugdíjában el kellene ismerni a tett erőfeszítéseket.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Botos Katalin szerint az utóbbi évtizedek tapasztalata is azt mutatja, hogy rosszabb helyzetben is vállaltak gyermeket az emberek, a mai szociális ellátórendszer és az állam hozzáállása lehetővé teszi a gyermekvállalást. A problémák inkább egzisztenciális, egészségügyi, karrier és pártalálási oldalon kell keresi, ezeken feltétlenül segíteni kellene, ha azt akarjuk, hogy emelkedjen a gyermekvállalási kedv, és a tervezett gyermekek meg is szülessenek.
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







