A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
A különféle csalásoknak, átveréseknek bárki áldozatul eshet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az áldozatok rendkívül széles körből kerülnek ki, létezik azonban egy különösen sebezhető réteg, ez pedig az idősek csoportja. Éppen ezért Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács oktatóvideókban hívja fel a figyelmet a rosszfiúk mocskos trükkjeire.
A különféle csalásoknak, átveréseknek bárki áldozatul eshet. A tapasztalat azt mutatja, hogy az áldozatok rendkívül széles körből kerülnek ki, létezik azonban egy különösen sebezhető réteg, ez pedig az idősek csoportja - derült ki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) közleményéből. Elsősorban nekik szól a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Csalóakadémia című filmsorozata. A filmek szereplői Gáspár Tibor és Jéger Zsombor, akik a mestert és tanítványát alakítják. Gáspár Tibor, a rafinált öreg róka, az ifjú és ambiciózus, ám rutintalan segítőjét próbálja bevezetni a szakma rejtelmeibe - írják.
Az idősekre a szokásosnál több bűnöző koncentrál, nagyobb rajtuk a nyomás, többen próbálják meg kihasználni jóhiszeműségüket, arra számítanak, hogy korukból fakadóan könnyebben átverhetőek másoknál. Ez talán így is van, ha felkészületlenül éri őket a csalók próbálkozása.
Az idős emberek védelmében, az áldozattá válásuk megelőzésében a legfontosabb szerepet a közeli hozzátartozók, rokonok, barátok kapják. Ők azok, akik segíthetnek tájékozódni, felkészíteni őket a filmekben is bemutatott helyzetekre.
Egy gondos unoka, egy törődő rokon, figyelmes barát lehet a legnagyobb támasz a bajban. Az NBT célja éppen ezért nemcsak az idős emberek tájékoztatása, hanem a család, a rokonok figyelmének felkeltése is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







