A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
A magyar nyugdíjrendszer milliós ellátásokat is biztosít havi szinten néhány idősnek, tavaly nyáron 23-an kaptak 1 és 2 millió forint közötti nyugdíjat, 9-en pedig kétmillió forint felett. Az ilyen ellátást extra magas nyugdíjnak is neveznek, mivel a magyar nyugdíjrendszer biztosítja ezeket a kiemelt járandóságokat. Gerencsér László, a közgazdaságtudomány kandidátusa szerint viszont az extra magas nyugdíjak lényegüket tekintve nem nyugdíjak, mert nem felelnek meg a nyugellátás alapelvének, miszerint a nyugdíj az öregek alapvető megélhetési forrása.
Az "extra magas nyugdíjak" nem nyugdíjak - ezzel a felütéssel kezdte a 24.hu-nak írt levelét Gerencsér László, az Ismerje meg a nyugdíjrendszert című könyv szerzője. az Alaptörvényben foglalt elveknek megfelelően az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében alkották meg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt.
- írja az Alaptörvény, amely megerősíti a szakértő álláspontját. Gerencsér László - aki szintén nyugdíjas - úgy véli, a milliós nyugdíjak lényegesen nagyobbak annál, mint amennyi a nyugdíjas megélhetéshez szükséges. Véleménye szerint sokféle nyugdíjrendszer létezik, abban mind különböznek, hogyan és milyen szinten biztosítják a megélhetést idős korban, de a legtöbb számítás kizárja az ilyen extra magas ellátások keletkezését: például nyugdíj- vagy járulékplafont határoznak meg.
Azt viszont nehéz meghatározni, hol húzódik a határ a megélhetést biztosító és extra magas nyugdíjak között. Gerencsér László valahol a bruttó átlagkereset 2-3 szorosa között húzná meg a határt, hogy ennél magasabb összegeket már ne vegyenek figyelembe a nyugdíjszámításnál. Hozzátette, nyilván egy alacsonyabb nyugdíjú és keresetű ember másképp ítéli meg, hogy mi a magas nyugdíj, a kiemelkedő megélhetés. Simonovits András nyugdíjszakértő évekkel korábban 272 ezer forintos nyugdíjplafont számolt, jelenleg 400-500 ezer forint között lenne reális maximálni a nyugdíjat szerinte.
Megilleti a luxusnyugdíjasokat a milliós ellátás?
Vannak, akik azzal érvelnek az extra magas ellátások védelmében, hogy az érintettek "megvették" azt, mert megfizették a járulékot, az viszont már kérdéses, miért engedték "megvenni", amikor nyugdíj (=megélhetés) szempontból nincs szükség rájuk. Ráadásul Gerencsér László szerint ez a "megvétel" nem igaz, mert mindnyájan csak durván a nyugdíjunk egyharmadát finanszírozzuk egyéni járulékbefizetéssel, a kétharmada pedig közpénzből származik (döntően a munkáltatói befizetésekből, 2012. óta a szociális hozzájárulási adóból). A szakértő szerint jó erkölcsbe ütközik az extra magas nyugdíj, szerinte:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az már csak hab a tortán, hogy zömében olyanok kapják, akik nagy valószínűséggel nincsenek is rászorulva a nyugdíjra - tette hozzá. És ezzel az állam nem tesz eleget azon természetes kötelezettségének sem, miszerint mérsékelni kell az indokolatlan jövedelem-különbségeket.
Mivel az extra magas nyugdíjaknak nincs racionális indoka, megszüntetésük lenne ésszerű Gerencsér László szerint, a jövőre nézve csak a megélhetést biztosító maximált nyugdíjat folyósítanák nekik. Simonovits András még arra hívta fel a figyelmet, amit most kezdenek világszerte felismerni: hosszabb ideig élnek a gazdagok. Szerinte legalább három dolog szól a túl magas nyugdíjak ellen
- Nem kell azzal idegesíteni az embereket, hogy másoknak milyen magas a nyugdíja.
- Nem kell gazdag embereket belekényszeríteni abba, hogy milliós nyugdíjat kapjanak. Elég, ha az átlagfizetés két-háromszorosát veszik figyelembe náluk.
- Akik kiemelkedő jövedelmet kaptak, és emiatt a nyugdíjuk is extra magas, azok sokkal többet vesznek ki a közösből, mint akik nem.
Ez igaz egyébként akkor is, ha maximált a nyugdíj - tette hozzá. A szakértő szerint a nyugdíjrendszerben hihetetlen mértékű átcsoportosítás zajlik a rövid életű szegényektől a hosszú életű gazdagokhoz. Ez bizonyos fokig elkerülhetetlen, de akkor is korlátozni kell a nyugdíjkifizetéseket - szögezte le Simonovits András.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







