A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, egyebek mellett az augusztusi fogyasztói árakról, az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, valamint az ipari termelés, a kiskereskedelem és a külkereskedelmi termékforgalom júliusi mutatóiról. A magyar nyugdíjasoknak az augusztusi fogyasztói árakat érdemes kiemelten figyelnie, ebből derül ki, hogy mennyi lesz az őszi nyugdíjemelés. Ha bejön a jegybank számítása, akkor a novemberi korrekció mértéke 6,1 és 7,1 százalék közötti lehet.
Több fontos makrogazdasági mutatót is közölnak a jövő héten, egyvalami viszont sorsdöntő lesz a magyar nyugdíjasok elétében. Mindjárt mutatjuk, milyen adatra, és miért kell fokozottan figyelnie az érintetteknek.
De ne szaladjunk ennyire előre, előbb nézzük meg, mi minden várható a jövő héten. Az MTI összesítése szerint a következő héten:
- Hétfőn teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelem júliusi adatait.
- Kedden a kereskedelmi szálláshelyek júliusi forgalmának adatait közli a KSH.
- Szerdán jelenik meg az első becslés a júliusi ipari termelésről.
- Csütörtökön teszi közzé a KSH első becslését a júliusi külkereskedelmi termékforgalomról.
- És a Pénzügyminisztérium is csütörtökön teszi közzé a gyorstájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről.
Amire viszont a magyar nyugdíjasoknak különösen figyelni kell az az, hogy csütörtökön teszi közzé a KSH az augusztusi fogyasztói árakat.
A törvény szerint ugyanis ennek alapján állapítják meg az őszi nyugdíjemelés mértékét!
A júliusi korrekcióval együtt az idei nyugdíjemelés 8,9 százalékosra nőtt, novemberben pedig akkor kerülhet sor újabb korrekcióra, ha az év első nyolc hónapjában mért tényadatokból az éves infláció ennél magasabb mértékére lehet következtetni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Márpedig júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az MNB szerint az augusztusi inflációs adat 15-16 százalék között alakulhat.
Ha bejön a jegybank számítása, akkor a novemberi korrekció mértéke 6,1 és 7,1 százalék közötti lehet.
Szóval csütörtökön kilenc óra körül érdemes figyelni a híreket, a pontos inflációs adatok ismeretében a Pénzcentrum is kiszámolja majd, mire számíthatnak majd az idősek ősszel.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







