A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban beszélt az energiaválságról, a hazai gázellátottságról, és arról, hogy a nyudíjasok novemberben készülhetnek inflációkövető korrekcióra. A jövő évi költségvetést decemberben fogják a megemelkedett energiaárakhoz igazítani.
Orbán Viktor reggel a Kossuth Rádióban többek között elmondta, hogy jelenleg komoly válság van Európában, emiatt kellett itthon árstopot bevezetni, mert elszálltak a nemzetközi árak. Az elhúzódó háború miatt továbbra is rendkívül magasak az energiarák. Emiatt az óriási drágulás várhatóan hosszabb ideig velünk marad. Az energia felára szerinte beépülhet a gazdaságba, és a következő 5–10 év gazdaságára komolyan kihathat, az inflációt pedig tovább hajthatja. Orbán értelmezése szerint ebbe belejátszanak a szankciók, melyeket a miniszterelnök szerint hathónapos időszakra szokás bevezetni.
Az energiaellátással kapcsolatban elmondta a miniszterelnök, hogy itthon sikerült annyira feltölteni a gáztárolókat, hogy ez 4–5 hónapig fedezné az ország ellátását. Kiemelte, hogy a magyar családok az átlagjövedelmek alapján nem bírnák az energia piaci árának kifizetését. A cégeket rendkívül negatívan érintheti az energiakrízis, emiatt kis- és középvállalkozások megsegítésére 200 milliárdos programot indítottak, a nagyobb cégeknek pedig gyármentő támogatást terveznek.
Most készül a munkavédelmi akcióterv arra az esetre, ha tömeges elbocsájtások kezdődnének az energiaválság miatt. Orbán elmondta, hogy a bizonytalan helyzetben nehéz lesz előre tervezni a költségvetést, és decemberben módosítják a 2023-as büdzsét az energiaárak miatt. A miniszterelnök elmondta, hogy a nyugdíjasok különösen ki vannak téve a magas inflációnak.
Amennyiben magasabb lesz az infláció a nyugdíjemelésnél az évben, akkor novemberben adhatnak emiatt korrekciót.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Emiatt idén várható egy inflációkövető növelés és egy nyugdíjprémium is, legalábbis ez a kormány terve most.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







