Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Nyugdíj utalás 2024 november: itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum, ekkor érkezik a novemberi nyugdíj
Novemberben, ahogy 2024-ben a legtöbb hónapban, a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 12-én utalják a nyugdíjakat. A főszabály szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig az hétvégére esne, hamarabb is érkezhet a nyugdíj. Így történt ez májusban és októberben. Novemberben azonban 12-e keddre esik, így aznap fognak utalni.
Mikor lesz nyugdíj utalás novemberben?
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 2024-ben is többnyire a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak. Novemberben ennek megfelelően 12-én, kedden érkeznek az utalások. Előfordul, hogy hamarabb érkezik az összeg: májusban például 10-én érkeztek a nyugdíjutalások, októberben pedig 11-én, mert 12-e hétvégére esett. 2024-ben még egyszer érkezik majd korábban a nyugdíj: december már 3-án utalnak.
Mikor lesz nyugdíj utalás 2024-ben?
- január 12. (péntek)
- február 12. (hétfő) + 13. havi nyugdíj
- március 12. (kedd)
- április 12. (péntek)
- május 10. (péntek)
- június 12. (szerda)
- július 12. (péntek)
- augusztus 12. (hétfő)
- szeptember 12. (csütörtök)
- október 11. (péntek)
- november 12. (kedd)
- december 3. (kedd)
Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, idén is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére. A naptárakat tavaly novemberben küldte ki a posta.
Hogyan kérhető postai kézbesítés helyett bankszámlára a nyugdíj?
Januárban tájékoztatót tett közzé a Magyar Államkincstár (MÁK) a nyugdíjak bankszámlára utalásának igényléséről. A nyugdíjasok számára több előnnyel is járhat, ha nem a postás hozza a nyugdíjat: egyrészt a bankban nem férhet hozzá más a pénzhet, másrészt az utalás azonnal megtörténik, ahogy esedékes. A postai kifizetésre pedig több napot kell várni.
A nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők dönthetnek arról, hogy a postai kifizetés helyett belföldi bankszámlára kérjék ellátásukat. Az erre vonatkozó igényt írásban kell bejelenteni a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak - közölte a MÁK. Fontos feltétel, hogy a folyósítás csak olyan bankszámlára történhet, amely a nyugdíjas saját számlája vagy társtulajdonosa a számlának, tehát rendelkezési joga van felette.
A kifizetési mód megváltoztatását célszerű elektronikus úton, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon előterjeszteni. A kérelem könnyen és gyorsan beadható a magyarorszag.hu portálon, ügyfélkapus bejelentkezést követően - javasolják.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szükséges nyomtatvány megtalálható a Magyar Államkincstár weboldalán is, a „Nyugdíj/Nyugdíjfolyósítás/A nyugdíj és a nyugdíjakkal azonos módon utalandó ellátások folyósítása” menüpontban a „Kapcsolódó nyomtatványok” között (03. számú nyomtatvány). A kitöltött nyomtatványt vagy az azonos adatokat tartalmazó levelet postai úton az 1820 Budapest postacímre kell megküldeni, személyesen pedig a Budapest XIII. ker., Váci út 73. alatti ügyfélszolgálaton is benyújtható a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.
A beérkező igények alapján a bankszámlára utalás általában nem a következő kifizetéssel, hanem az azt követő hónaptól kezdődően indul. Az átfutási idő attól is függ, hogy a számlaszám bejelentésének feldolgozásakor a következő havi kifizetések számfejtése lezárult-e már - írták.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







