Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke hangsúlyozta, hogy bár az országban mintegy kilencszáz nyugdíjasszervezet működik, a kabinet nem az érintettek véleményét kéri ki.
Kevesen tudják, hogy a felsőoktatásban töltött évek, félévek is szolgálati időnek számítanak, amit a nyugdíj kiszámításakor is igyelembe lehet venni - erről ír a Nyugdíjguru.
A felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányok címén a tanulmányi időszak (tanulmányi év, tanulmányi félév) kezdetét magában foglaló hónap első napjától a végét magában foglaló hónap utolsó napjáig eltelt idő számít szolgálati időnek - írja legújabb hírlevelében Farkas ANdrás nyugdíjszakértő. A felsőfokú tanulmányok kezdő és befejező időpontja meghatározására a felsőoktatásról szóló törvénynek a hallgatói jogviszony keletkezésére és megszűnésére vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venni.
Az egyetemi tanulmányok idejébe - legfeljebb az e képesítés megszerzéséhez meghatározott idő tartamáig - az azt megelőzően elvégzett főiskolai tanulmányi időt is be kell számítani. Így kell eljárni akkor is, ha a felsőfokú tanulmányok folytatása alatt a hallgató egyik felsőoktatási intézményből más felsőoktatási intézménybe átiratkozik úgy, hogy a korábbi tanulmányi időt vagy annak egy részét a felsőoktatási intézmény beszámítja.
Ciklusokra bontott, osztott képzés esetén a képesítés megszerzéséhez szükséges tanulmányok idejébe mind az alapképzés, mind a mesterképzés ideje beleszámít. Szolgálati időként kell figyelembe venni a két egymást követő tanulmányi időszak közötti tanulmányi szünet idejét is. Több képesítés megszerzésére irányuló tanulmányok folytatása esetén legfeljebb az egyik képesítés megszerzéséhez szükséges idő vehető figyelembe.
A külföldi felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányok ideje szolgálati időként akkor vehető figyelembe, ha a külföldi állam joga szerint kiállított bizonyítvány és oklevél Magyarországon a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény rendelkezései szerint egyenértékűnek ismerhető el, illetőleg a külföldi résztanulmányok idejét a hazai felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányi időbe beszámították.
A külföldi felsőoktatási intézményben nappali képzésben (nappali tagozaton) folytatott tanulmányi időt az elismerés, illetőleg beszámítás igazolása nélkül is figyelembe kell venni, ha a hallgató magyar ösztöndíjasként vagy az illetékes magyar hatóság engedélyével államközi egyezmény alapján külföldi alapítványból, nemzetközi szervezet által biztosított keretből, külföldi szervnél - magánkezdeményezésre - pályázat elnyerésével vagy meghívás alapján ösztöndíjban részesült, és így végezte tanulmányait.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A külföldi felsőoktatási intézményben nappali tagozaton folytatott tanulmányok idejéből legfeljebb a képesítés megszerzéséhez - a tanulmányok folytatása idején - külföldön meghatározott szükséges időtartamot lehet figyelembe venni.
A fentiek alapján a felsőfokú tanulmányok e rendelkezésekben meghatározott időtartama
- az öregségi nyugdíj szempontjából automatikusan szolgálati időnek minősül az 1997. december 31-éig terjedő időtartamban, viszont
- 1998. január 1-jétől csak akkor szolgálati idő, ha a hallgató megállapodást köt - az öregségi nyugdíjkorhatára betöltéséig bármikor - a társadalombiztosítási hatósággal erre az időtartamra, mégpedig a megállapodás napján érvényes mininálbér 22%-ával megegyező mértékű nyugdíjjárulék megfizetésével.
A hozzátartozói nyugellátások (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) szempontjából a felsőfokú tanulmányok időtartama minden esetben szolgálati időnek minősül. A felsőfokú tanulmányok időtartamát a leckekönyvvel és a diplomával lehet bizonyítani.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







