A magyar kiskereskedelem több fronton küzd a bizonytalan szabályozási környezettel, a visszafogott fogyasztói hangulattal és a szűkülő árrésekkel.
Érik a nyugdíjkrízis Magyarországon: plusz 12 év melóra készülhetnek az idősödő magyarok, ez fájni fog
A középkorúak átlagosan 57 évesen mennének nyugdíjba, de a valóságban 69 éves korukig kell dolgozniuk – derül ki a K&H friss kutatásából, amelyet sajtótájékoztatón ismertetett. Bár a megtakarítások összege csökkent, egyre többen ismerik fel, hogy az állami nyugdíj önmagában nem lesz elegendő, ezért nő a nyugdíjbiztosítások népszerűsége.
A K&H biztos jövő kutatásának legfrissebb eredményeit bemutató sajtótájékoztatón elhangzott: a középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent 2025 második negyedévében, ami 23 százalékos visszaesést jelent a tavalyi 2,3 millió forinthoz képest. Mint kiderült, a megkérdezettek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy a valóságban 69 éves korukig kell dolgozniuk. Tízből heten elsődlegesen az állami nyugdíjra számítanak, miközben 72 százalékuk szerint az nem lesz elegendő a megélhetéshez.
A szakértők rámutattak, hogy a kedvezőbb infláció és a növekvő háztartási jövedelmek ellenére a magas megélhetési költségek és a bizonytalan gazdasági környezet továbbra is erősen befolyásolják a lakosság pénzügyeit.
„A rendszeres megtakarítás ma egyre nehezebb: ötből két középkorú már nem képes havonta félretenni. Akiknek mégis sikerül, azok jellemzően óvatosságból tesznek félre, hiszen a tartalékok 46 százaléka konkrét cél nélküli biztonsági alapként szolgál” – hangzott el a tájékoztatón.
- 29% Lakásfelújításra,
- 27% nyugdíjcélra,
- 27% utazásra,
- 23% egészségügyi kiadásra,
- 15% pedig ingatlanvásárlásra fordítaná a megtakarításait.
A kutatásból kiderült, hogy a középkorúak szívesen visszavonulnának már 57 évesen, ugyanakkor elfogadják, hogy ténylegesen 69 éves korukig kell dolgozniuk. A többség (62 százalék) elsődlegesen az állami nyugdíjból tervezi biztosítani megélhetését, ugyanakkor 72 százalék elismeri, hogy ez önmagában nem lesz elegendő a megfelelő életszínvonalhoz. Csupán 29% érzi úgy, hogy az állami nyugdíj elég lesz a hosszú távú megélhetéshez. 18% azon emberek száma, akik csak időnként tudnak félre tenni.
A felmérés eredményeit ismertetve kiemelték: a válaszadók 77 százaléka úgy látja, hogy a nyugdíj mellett is kénytelen lesz dolgozni a megélhetés biztosítása érdekében. 41 százaléka azért folytatná a munkát, mert nem akar unatkozni,
- abból 35% azt mondta, hogy a munka a szenvedélye és nem akar leállni.
- 26% pedig azt jelölte meg, hogy nyugdíj után is vezetné a vállalkozását.
„Beszédes adat, hogy a létminimumhoz szükséges havi összeg hat év alatt megduplázódott, és a megkérdezettek szerint jelenleg legalább 208 ezer forint kell hozzá” – emelte ki Székely Pálma. 268 ezer forint volt az az összeg, amely a többbség szerint szükösen meg lehet élni és 432 ezer forint volt az a határ, amelyből a megkérdezettek szerint már kényelmesen is meg lehet élni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Más alternatívákat is keresnek a nyugdíj előtt állók
A K&H legfrissebb adatai szerint a középkorúak pontosan érzékelik, hogy az állami nyugdíj önmagában nem lesz elegendő a megélhetéshez, ennek ellenére sokan még mindig halogatják a tudatos megtakarítást. Székely Pálma, a K&H Biztosító értékesítési és életbiztosítási üzletágának vezetője kiemelte: a nyugdíjbiztosítás időben történő elindítása valódi biztonságot jelenthet, és segíthet abban, hogy a nyugdíjas évek a pihenésről szóljanak, ne pedig kényszermunkáról.
A nyugdíjbiztosítás egyik legfontosabb előnye a hosszú távú hozam mellett az, hogy a befizetések után 20 százalékos, évente legfeljebb 130 ezer forintos adójóváírás is igényelhető. Ez a lehetőség különösen felértékelődik most, amikor a háztartások többsége a kiadások és bevételek egyensúlyban tartásával küzd
– hangsúlyozta a szakértő.
A pénzintézet adatai szerint a nyugdíjbiztosítási szerződések száma 2024 júniusa és 2025 júniusa között 12 százalékkal emelkedett, miközben a teljes piacon mindössze 4 százalékos növekedés volt látható. Ugyanezen időszakban a szerződések díjbevételei 23 százalékkal bővültek, ami 9 százalékkal haladja meg a piac átlagos növekedési ütemét.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








Mondjuk rá, azok is rákerültek a szívóágra (köztük én is) akik olyan munkahelyen dolgoztak, ahonnan járt volna nyugdíj kedvezmény, pl vasöntöde, bánya, stb.. Itt ugyebár semmiféle egészségromlást nem szenvedett el senki se, akik itt dolgoztak 10-20 évet, örülhetnek, ha megérik a 65 éves nyugdíj korhatárt, hála a potentátjaink "bölcs" döntésének...